Természettudományos folyóiratok

 

2006. december 04. 14:07

Számos természettudományi, környezetvédelemmel, az élővilággal és szűkebb szakmai területtel foglalkozó, színvonalas folyóirat elérhető az interneten is.

Az 1888 októberében megjelent National Geographic vékony, szakmai jellegű lap volt. A folyóirat 1896 januárjától havonta jutott el az olvasókhoz.Úttörő jelentőségét a képes újságírásban a tördelés és a színes fénykép használata határozta meg. Ebben a folyóiratban jelentek meg először éjszakai felvételek állatokról, itt láthattak az olvasók először víz alatti fényképeket, itt közöltek először nagy tömegben színes fotókat, és itt használtak először hologramot a címlapon. A National Geographic Society nemcsak beszámolókat közöl távoli tájakról, hanem azok felfedezésében és megismerésében is kulcsszerepet vállal. Az 1970-es években a folyóirat vezetősége szembeszállt azzal a korai időszakban megfogalmazott alapelvvel, hogy a folyóirat „csak kellemes természetű információkat közölhet országokról és népekről, és kerülnie kell minden kellemetlen vagy alaptalan kritikát”. Gilbert M. Grosvenor, az első főszerkesztő unokája és utódai vezetése alatt a folyóirat már olyan, vitákat kiváltó témákkal is foglalkozott, mint a környezetszennyezés, a nukleáris energia, az illegális vadkereskedelem és az emberi evolúció. Ezen kívül a társaság megalakulása óta több mint 6000 expedíciót és kutatási programot támogatott anyagilag. Ma már (a National Geographic Magyarországgal együtt) a magazin 21 nyelven és összesen 23 kiadásban jelenik meg – olvasóinak számát mintegy 45 millióra becsülik.Bővebben a National Geographic oldalánA Hulladéksors olyan havonta megjelenő, hulladékhasznosítási témájú, ismeretterjesztő és tudatformáló szakmai lap, amely a hulladékok hazai és nemzetközi sorsát követi nyomon. A folyóirat egyaránt szól a vállalkozóknak, az önkormányzatoknak és a lakosságnak, illetve egyfajta „kommunikációs csatorna” szerepét kívánja betölteni a vállalkozók, a törvényhozók és a hatóságok között.Magyarországon a környezetvédelmi állapot központi kérdés, melyben neuralgikus pont a hulladékgazdálkodás: a megelőzés, a keletkező hulladék begyűjtése, szelektálása és újrahasznosítása. Havonta több száz információt közöl, tematikusan feldolgozva az aktualitásokat, hangsúlyozva a hulladékgazdálkodási szempontokat. A lapról bővebben a Hulladéksors oldalán A Környezetvédelem című szaklap alapvetően a környezetvédelem, - ide értve az épített környezet védelmét is, - természetvédelem és vízügy technológiai kérdéseit, e szakterületek gazdasági és jogi szabályozóinak alakulását, irányait mutatja be. Elsősorban az önkormányzatok, és a gazdasági szereplők stratégiai tervezését, és döntéshozatalait megkönnyítse, ehhez megfelelő szakmai információkat szolgáltasson. Megjelenik kéthavonta. A Környezetvédelem folyóirat itt elérhetőA Hulladék Munkaszövetség (HUMUSZ) internetes honlapján, a kukabuvar.hu-n a szelektív gyűjtéstől az illegális szeméthegyeken át a hulladékkezelési jogi és műszaki szabályokig minden megtalálható, érdekes saját hírekkel. A Kukabúvár honlapjaA Levegő Munkacsoport (LMCS) negyedéves lapja. Közlekedéspolitika, levegőterhelés és szennyezéscsökkentő intézkedések, várostervezés, környezetbarát közlekedés.A Lélegzet megnézhető ittA Zöldmagazin állat- és környezetvédelmi hírportál. Állattörténetek, génpiszka, bundagyár, állatkísérletek, szakmai anyagok.A Zöldmagazin honlapjaA Zöldtech-en minden zöld technológia elérhető. Megújuló energiaforrások: napenergia, szélenergia, biomassza, geotermikus és vízenergia; környezetbarát technológiák. energiatudatos építészet, energiatakarékosság, klímaváltozás, pályázatok, jogszabályokA Zöldtech elérhető itt

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés