A rovat kizárólagos támogatója

A hulladékgazdálkodás intézményi keretei és a hazai gyakorlat az elektronikai hulladékok vonatkozásában

hirdetés

Szerző: Vas Levente

Év: 2007

Város: Budapest

Egyetem/főiskola: Corvinus Egyetem

Tanszék: Gazdálkodástudományi Kar, Információrendszerek tanszék

Oldalszám: 135

Szakdolgozat letöltése

A XX. század gazdasági fejlődésének egyik látványos megnyilvánulása az, hogy egyre több elektromos árammal működő eszköz vesz körül minket. Már nem csak a hűtőszekrény, vagy a mosógép természetes kelléke életünknek, hanem például a személyi számítógép vagy a mobiltelefon is. Ezek az eszközök előbb-utóbb hulladékként végzik; arányuk az összes települési szilárd hulladék között egyre magasabb. Dolgozatom első részében azt vizsgálom meg, hogy miért kell ezzel a jelenséggel foglalkozni. Bemutatom, hogy a növekvő mennyiségű elektronikai berendezések olyan anyagokat tartalmaznak, melyek a hulladékok lerakása vagy égetése során veszélyt jelentenek a környezetre. Ezek a nehézfémek (pl. ólom, higany, kadmium, króm), égésgátló vegyületek és egyéb anyagok eljuthatnak a világ minden tájára, felhalmozódnak az élő szervezetekben, és hosszú távon fejtik ki káros hatásukat. A téma fontosságát az is indokolja, hogy az elektronikai hulladékok a veszélyes anyagokon kívül számos hasznosítható nyersanyagot tartalmaznak, melyeket a termelésbe vissza lehet forgatni: mindez a tisztább termelés érdekeit és a környezeti ártalmak csökkentését szolgálja. Dolgozatomnak ugyanakkor nem célja az elektronikai hulladékok hasznosításának bemutatása.A dolgozat második részének egyik célja az, hogy ismertesse azt a nemzetközi (OECD, ENSZ, EU) és hazai intézményi és környezetpolitikai alapot, amely keretet adott az elektronikai hulladékokra vonatkozó jogi szabályozás megteremtéséhez. A fenntartható fejlődést szolgáló olyan alapelvek, mint a megelőzés elve, a „szennyező fizet” elve, az információkhoz való hozzáférés elve már évtizedekkel ezelőtt megjelentek a nemzetközi szervezetek környezetpolitikájában, valamint az EU hulladékokkal kapcsolatos jogszabályaiban is. Ezek a szempontok beépültek az elektronikai termékekre illetve hulladékaikra vonatkozó, 2002-ben elfogadott két uniós irányelvbe is.Az első irányelv (2002/95/EK) az elektronikai berendezésekben található egyes veszélyes anyagokra határoz meg határértékeket, a másik irányelv (2002/96/EK) pedig az elektronikai hulladékok kezelésével foglalkozik, s többek között a gyártó számára meghatározott arányú begyűjtési és hasznosítási kötelezettséget ír elő. Hazánk – amellett, hogy 2004-ben hatályba léptette ezeket a jogszabályokat – termékdíj kivetésével is megpróbálja ösztönözni az elektronikai hulladékok hasznosítását. Ebben a részben az említett jogszabályok ismertetésén túl célom azok kritikai értékelése is.A dolgozat harmadik részében az elektronikai berendezésekkel és hulladékaikkal kapcsolatos hazai gyakorlatot mutatom be az érintettek szerepének ismertetésével. Ennek során megvizsgálom, hogy milyen módon felelnek meg a kötelezettek (a gyártók, koordináló szervezetek, forgalmazók, kereskedők) a jogszabályokban előírt feladataiknak, s hogy milyen lehetőségeik lennének a továbblépésre. Az elektronikai termékek fogyasztóival is részletesen foglalkozom: noha rájuk is vonatkoznak olyan előírások, melyek alapján szelektíven kellene gyűjteniük ezt a hulladékfajtát, szerepük ennél sokkal összetettebb. Különböző módszerekkel hozzájárulhatnak a hulladékok mennyiségének csökkentéséhez, a termékek újrahasználatának növeléséhez, a hulladékok megfelelő hasznosításához illetve ártalmatlanításához.Ebben a részben megvizsgálom egyes állami intézmények (főként az önkormányzatok) feladatkörét és gyakorlatát. Ennek körében bemutatom a lomtalanítások intézményét és foglalkozom a hulladékudvarokkal. A civil szervezetekről sem lehet megfeledkezni: feladatuk elsősorban az érintettek tájékoztatásában és együttműködésük javításában jelentős, de akár a hulladékbegyűjtés megszervezésére is kiterjedhet. Végül röviden kitérek az elektronikai hulladékok kezelésének fejlődő országokban megvalósuló gyakorlatára.A szakdolgozat főbb megállapításai a következők: – az elfogadott jogszabályok alapvetően jó irányba mutatnak, de folyamatos felülvizsgálatukra – mind az elektronikai termékekben található veszélyes anyagok, mind a hasznosítási arányok tekintetében nagy hangsúlyt kell fektetni; – minden jogszabály kritikus pontja az ellenőrzés és a betartatás – így van ez az elektronikai hulladékokra vonatkozó irányelvek, rendeletek esetében is; a termékek élettartamának megnöveléséhez vagy a moduláris terméktervezéshez nem biztos, hogy elégségesek az elfogadott jogszabályok; – az érintettek nagy része nem megfelelően tájékozott, ezért az információcsere és az együttműködés erősítése minden érintett vonatkozásában elsődleges feladat; – a problémák globális vetülete miatt a nemzetközi együttműködés erősítése, a Bázeli Egyezmény előírásainak betartatása fontos lenne.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás