Zengő hétvége 2004. május 8-9. (2004.05.10.)
7 / 8

Szerző: Bajomi Bálint - Greenfo

A kétnapos rendezvénysorozatot Pécsváradon, illetve a Zengő csúcson tartották. Mintegy százan vettek részt az eseményeken; a sok helyi résztvevőn kívül az ország számos részéről érkeztek a tiltakozást támogató látogatók.Mind szombaton, mind vasárnap több alkalommal vezetett túrák indultak a hegytetőre. A kirándulók megtekinthették a hegy legfőbb értékét, a most virágzó bánáti bazsarózsát, a tervezett lokátorállomás helyszínét, illetve a februárban és április elején lezajlott  "zengői csaták" helyét.Szombat délután a hegytetőn ökumenikus istentiszteletre került sor, majd felvonták az Európai Unió zászlóját - az Unió ugyanis kiemelt jelentőségű természeti értékké nyilvánította a területet. Késő délután megérkeztek a Zengő zarándoklat résztvevői. Este dobolással, zenéléssel, tábortűzzel egybekötött meditációt tartottak a Zengőn, Pécsváradon pedig a Verepataki aranybánya elleni tiltakozásról nézhettek meg egy filmet az érdeklődők.Vasárnap délután a Pécsváradi várkertben tartott nagygyűlésen felszólalt többek között Herbert Tamás (Civilek a Zengőért Mozgalom), Vay Márton (Védegylet), Pánovics Attila (Pécsi Zöld Kör), Csáki Roland (Greenpeace), dr. Borhidi Attila akadémikus (Pécsi Tudományegyetem).

Kis képek