Táti piknik 2 (2004.05.17.)
1 / 6

Szerző: Sarkadi Péter - greenfo

A Duna charta és a Védegylet 2004. május 16-án Táton a természet- és környezetromboló út-gát megépítése ellen halászléfőzéssel egybekötött pikniket szervezett. Tát végén, a 10-es út menti Halászcsárda melletti parkolóban gyűlt össze az a kb. 40 ember, akik tiltakoztak a falu és a Kis-Duna között építendő gát - út ellen. Összességében több milliárd forintba kerül majd az a 4,7 kilométer hosszúságú gát, amelyet Tát térségében a Kis-Duna partján építtet a Komárom-Esztergom Megyei Állami Közútkezelő Kht. A tervek szerint a leendő védvonal teteje tizenöt méter széles lesz, ezen vezet majd a 10-es számú főútnak a települést elkerülő új szakasza, amely mellett kerékpárutat is kialakítanak majd. A Védegylet és a Duna Charta a táti ártéri erdő kiirtását barbár, elvetemült cselekedetnek tartja. Követelik a tervezett kerülőút vonalvezetésének módosítását, és az erdő újratelepítését. A hullámtér rovására, természetvédelmi területen keresztül vezető útvonal semmibe veszi a táj és az ivóvízbázis védelmével, a közlekedés biztonságával kapcsolatos szempontokat, a községet elvágja a folyótól, egyedüli értelme sokmilliárd adóforint elterelése a gát- és útépítő lobbi számára. A demonstrációs pikniken felszólalt Karátson Gábor, a Duna Charta elnöke, és Kostyál János táti környezetvédő. Neki adta át Bárdos Deák Péter természetfotós ( aki évek óta fotografálja a szigetköz ezen részét is) egy tavaly készült képét, melyen még az építkezés előtti állapotot örökítette meg. A különbség szomorú látvány. Ligeterdőt irtottak ki, lápréteket tesznek tönkre.

Kis képek