hirdetés

A Közép- és Kelet-Európai Munkacsoport a Biodiverzitás Megőrzéséért (CEEWEB) és a Nimfea Természetvédelmi Egyesület 2005. szeptember 13-15 között közösen rendezte meg a harmadik természetvédelmi szemináriumot „Turizmus és természetvédelem” címen a Nimfea túrkevei Fekete István Oktatóközpontjában A szemináriumon pozitív példákat és eljárásokat mutattak be, de a turizmus veszélyeire is felhívták a figyelmet. Szóba került az idegenforgalmi terhelhetőség alkalmazása a mindennapi turizmusfejlesztésben, nemzetközi szakmai ajánlások megismerése, és alkalmazásuk hazai viszonyokra való feldolgozása. Továbbá az ökoturisztikai minősítési rendszerek megismerése. A meghívottak köre a turizmussal, általában idegenforgalommal, ökoturizmus- fejlesztéssel foglalkozó szakemberek, így nemzeti parki munkatársak, civil szervezetek képviselői, a közelből néhány vidékfejlesztési irodai munkatárs, kormányzati idegenforgalom-fejlesztéssel foglalkozó intézmények, szervezetek képviselői. Sok érdekes, és vitaindító előadás hangzott el – a második nap levezető elnöke: Lingauer Jánosa turizmus és természetvédelem kapcsolatát évtizedes szakmai tapasztalatai alapján sok-sok példán keresztül mutatta be. A Turizmus és a környezeti nevelés kapcsolatáról Gilly Zsolt, a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársa számolt be. Nagyon érdekes, és tanulságos előadást tartott a debreceni Phd. Kutató Benkhard Borbála kutatási területéről, a turizmus terhelése a természeti környezetre címmel. Ezután a magyarországi nemzeti parkok ökoturisztikai fejlesztéseit, két nemzeti park tapasztalataiból mutatta be Oláh Mariann, a Hortobágyi, és Baczur János, a Bükki Nemzeti Parktól. A Témával foglalkozó civil szervezetek tapasztalatait is megismerhettük, hiszen több NGO képviselője is tartott prezentációt. (Az Ökológia Intézet Gömörszőlősről, A Nimfea Természetvédelmi Egyesület a Tisza-tóról, A Holocén Természetvédelmi Egyesület a Bükkről) Délután a Környezet- és természetvédelmi szempontok integrálása a Magyar turizmus Minőségi Védjegy (Viabono) kritériumrendszerébe témáról a németországból érkezett Michael Meyer tartott előadást a résztvevőknek, és adott riportot a Magyar Rádiónak.