hirdetés

Az Állatok Világnapja alkalmából ma is megtartották a már hagyományosnak mondható (15.) felvonulást, mely a Bazilikától az Andrássy úton végighaladva a Hősök teréig tartott. Közel kétezer állatbarát jött el házi kedvenceivel. Egy futóverseny miatt kicsit késve indult a menet, ezért a kutyák egy része már türelmetlen volt a Bazilika mellett, amikor Turi- Kovács Béla, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Pencz Levente a Fauna Egyesület programvezetője végül összeállíttatta a meneten, melyet ezúttal is a Fővárosi Állat- és Növénykert póni – hintója, szamara és alpakája vezetett. Ezután következtek a vakvezető kutyák, majd egyéb háziállatok (macskák, tyúkok, vadászgörények), míg a sort a lovasok zárták. A Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség által szervezett demonstráció „ célközönsége” jól bírta a hosszú menetelést, a tömeget és a forgalmat is. KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK >>>