hirdetés

Az idei CSR Piac kiállítás annyiban különbözött a korábbiaktól, hogy ezúttal a vállalatok civil partnereikkel közösen az Európai Bizottság által alapított és 2013-ban először meghirdetett Európai CSR Díjért is versenyeztek. A kiállításon összesen 44 standon 33 vállalat és 28 civilszervezet osztotta meg az érdeklődőkkel a CSR-ben kialakított jó gyakorlatait, követendő megoldásait. A Piacra 64 CSR-intézkedéssel pályáztak a vállalatok. Legnépszerűbb pályázati témakörök a civil-vállalati együttműködés, az érintettek bevonása, az esélyegyenlőség, azon belül a családbarát megoldások esetei, valamint az önkéntes programok voltak. De a felelős beszállítói lánc és termékfejlesztés, valamint az innováció témakörében is érkeztek pályázatok.
  
A kiállítást Szalai Piroska, a rendezvény fővédnöke, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos és Prof. Dr. Kerekes Sándor, a Budapesti Corvinus Egyetem intézetigazgató egyetemi tanára nyitotta meg. „Jó, hogy vannak empatikus és fogékony vállalatok, és jó, hogy vannak professzionális civil szervezetek, amelyek ismerik a vállalatok működési logikáját, és olyan szolgáltatásokat tudnak számukra nyújtani, amelyek valóban mélyrehatóvá teszik az együttműködést. Így épülhetnek ki egy új gazdaság innovatív és életképes, fejlődőképes modelljei" – mondta nyitóbeszédében Szalai Piroska. Kerekes Sándor professzor nagyra értékelte a kiállítást, ahol „tanulhatnak egymástól a jó teljesítményt nyújtó vállalkozások, tanulhatnak azok, akik csak most kezdik felfedezni a vállalati kultúrának ezt a dimenzióját és talán azok is, akik nem is tudják, de valóban felelős vállalatként működnek a piacon." Az Európai CSR Díjat a CSR Europe-pal karöltve megszervező Business in the Community szervezet észak-írországi leányszervezetének igazgató-helyettese, Gillian McKee köszöntőjében a magyar versenyzők felkészültségét, a programok eredetiségét méltatta.