A rovat kizárólagos támogatója

Sokéves hagyomány már a napelemek.blog.hu-n hogy az év elején átnézik a napelemes piac tavalyi teljesítményét, azaz hogy a világban mennyi napelemet telepítettek, volt-e növekedés, és az idei előrejelzéseket is érdemes elemezni egy kicsit. Nézzük tehát.

2015-ben újabb rekord évet tudhat maga mögött az iparág: 59 GW összteljesítményű napelemes rendszer épült ki tavaly a GTM Research adatai szerint, ami 34%-kal több, mint 2014-ben. Egy másik értékelés, a Mercom Capital szerint pedig 58GW volt a teljes piac.

2015-napelemes-vilag-osszes-gw.png

A tavalyi előrejelzések egyébként 53-57 GW-ot jósoltak, azaz az elemzők egy kicsit alábecsülték a piac növekedési lehetőségeit.

Folytatódott az utóbbi néhány évben már elindult változás: a napelemes telepítések számát már nem csak a gazdagabb országok húzzák, sőt, Németország, Japán is újra alacsonyabb számokat mutat, főleg az egész piac arányaihoz képest. Egyedül az USA növekedése töretlen a vezető gazdaságú országok közül, igaz, náluk később is indult a napelemláz. Tavaly már a 2. legnagyobb volt az amerikai napelemes piac.
 

Ehelyett egyre jelentősebb aránya már a fejlődő országoknak, India és Kína is nagyon jelentős napelemes bővítéseket épít ki, de Dél-Amerika és Ázsia többi országa is nagyon komoly növekedést tudott felmutatni. Találgatni se merünk, hogy náluk esetleg éjszaka is süt a nap, vagy esetleg létező technológiákkal integrálják a villamossági rendszereikbe ezeket a hatalmas napelemes kapacitásokat? Mindenesetre a legnagyobb előrelépők tavaly ezek az országok voltak: India, Chile, Brazilia, Dél-Afrika.

Európában a brit napelemes piac volt a legerősebb, második a német volt. Összesen 8 GW-ot adott hozzá az EU a világ 58-59 GW-jához, a Solar Power Europe szakmai szövetség szerint. A teljes európai napelemes piac egyébként így is összességében 15%-kal bővült.

Most pedig nézzük, hogy mit jósolnak a szakmai elemzők 2016-ra.

A GTM Research  kisebb mértékű növekedéssel számol az idei évre, 64 GW-ra becsülték az idei piacot (az alábbi ábrán a sötétebb kék az éves telepített összkapacitás, a világosabb a kumulált, már és még üzemben lévő összkapacitás):

napelem_vilag_novekedes_2016.png

A PV-Tech is hasonló számokat közölt, de érdekesség, hogy technológia szerint is felbontotta a várható napelemes gyártásokat: ahogy itt is látszik (és ahogy erről egy korábbi cikkünk is szólt), a szilícium alapú "hagyományos" napelemek maradnak dominánsak.
 

 Összességében tehát jó évre számíthatnak a világban a napelemes cégek. Sajnos hazai adatok egyelőre nem elérhetők 2015-ről, de ahogy megjelennek, legalább egy kommentben visszatérünk rá- írta a napelemek.blog.hu.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás