Hirdetés

A Bayer német vegy- és gyógyszeripari konszern azt tervezi, hogy megszünteti a Monsanto márkanevet, miután 3 nap múlva lezárja az amerikai vetőmagtermelő és agrárvegyipari cég felvásárlását. A zöldek a Monsanto nevet a környezetre végzetes hatást gyakorló agrártermékek használatához társítják.

A leverkuseni központú német vállalat tegnap bejelentette, hogy megkapta a közel 63 milliárd dollár értékű ügylet lezárásához szükséges összes hatósági engedélyt, és várakozásai szerint június 7-én lezárja a felvásárlási tranzakciót, és egyedüli tulajdonosa lesz az amerikai cégnek. Német nagyvállalat még soha nem vásárolt fel külföldi vállalatot ilyen nagy összegért.

"A Monsantót, mint vállalati nevet, nem tartjuk meg" – közölte a német cég, hozzátéve, hogy a Monsanto által gyártott termékmárkák továbbra is megmaradnak. A Bayer nem indokolta meg, hogy miért nem használja a Monsanto nevet a továbbiakban. Az AFP hírügynökség azonban emlékeztetett arra, hogy környezetvédők szerte a világban tiltakozásokat és tüntetéseket terveztek 2016-ban, amikor bejelentették a két vállalat fúziójának tervét.

A környezetvédők a Monsanto nevet a környezetre végzetes hatást gyakorló agrártermékek használatához társítják. Werner Baumann, a Bayer elnök-vezérigazgatója közleményében úgy fogalmazott, hogy "meghallgatjuk bírálóinkat, és együtt dolgozunk velük", de "a fejlődést nem szabad megállítani ideológiai frontok felerősödése miatt".

A Monsanto világelső az eladott génmódosított vetőmagok és a cégek ellen szervezett tüntetések területén is. A vállalat szimbólumává vált annak a folyamatnak, hogy lassan az egész élelmiszerpiacot pár óriáscég uralja majd. A Bayer 2016-ban tett felvásárlási ajánlatot a – főként Roundup nevű gyomirtószeréről és genetikailag módosított kukoricájáról és szójájáról ismert – Monsantóra. A két vállalat egyesülését mintegy harminc ország versenyfelügyeleti hatóságainak kellett jóváhagyniuk. Az utolsó akadály néhány napja hárult el, amikor az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma, az Európai Bizottsághoz hasonlóan, feltételekkel ugyan, de engedélyezte a felvásárlást. A fúzióval az agrárvegyiparban és a vetőmagtermelésben világméretekben meghatározó óriáskonszern jön létre.

 

Nagy baj lesz a szétmérgezett mezőgazdasággal

Nagy baj lesz a szétmérgezett mezőgazdasággal

Az élelmiszertermelő rendszerünk romokban hever, mely a biodiverzitás jelentős csökkenéséből is látszik. A problémára a választ nem az egyre inkább domináns cégek által kínált vegyszeres megoldások adják. A legtöbb farmer a világon 6 piacot uraló céghez fordul, hogy beszerezze a gazdálkodásához szükséges mezőgazdasági vegyszereket és magokat.

Kapcsolódó anyagok:

Magyarok is megszavazták a rákkockázatú glifozát használatát további 5 évre

Brüsszel megakasztotta a Monsanto-Bayer gigafúziót

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás