A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Kínai-ausztrál kutatóközpontot hoznak létre a déli félteke óceánjainak megfigyelésére, amely a globális felmelegedés elleni küzdelemben is fontos szerephez jut.

A Csintaói Nemzeti Tengertudományi és Technológiai Laboratórium (QNLM) az ausztrál kormány Tudományos és Ipari Kutató Szervezetével (CSIRO) állapodott meg a kutatóközpont felállításáról. A két ország megosztaná egymással tengeri kutatásainak eredményeit, a kutatóhajókat és létesítményeket, továbbá az oktatás területén is együttműködnének – számolt be róla Vu Lihszin, a QNLM igazgatója.

Larry Marshall, a CSIRO vezetője ugyancsak üdvözölte az együttműködést, és hangsúlyozta, hogy a déli félteke óceánjainak kutatása fontos szerepet tölt be a globális felmelegedés elleni küzdelemben. Az új központ támogatást nyújt Kínának, hogy részt vehessen a globális óceánmegfigyelő rendszerben, elsősorban a Föld déli részén – tette hozzá.

A világszínvonalú tengertudományi és technológiai központnak szánt QNLM laboratóriumot 2015 októberében alapították. Már a kezdettől olyan nyílt platformot szerettek volna létrehozni, amely innovációs együttműködést tesz lehetővé, és külső források, valamint szakemberek bevonásával erősíti az ország innovációs képességeit ezen a területen.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás