A rovat kizárólagos támogatója

A befektetők, ezen belül a befektetési alapkezelők eddig nem sokat foglalkoztak a klímaváltozásból adódó szélsőséges időjárási események hatásaival, pedig egyes szektorokban ez most már megkerülhetetlen lesz a BlackRock amerikai befektetési alapkezelő tanulmánya szerint.

A BlackRock három amerikai eszközosztályt vizsgált – írja a Financial Times, mégpedig az önkormányzati kötvényeket, a kereskedelmi ingatlanokat és az amerikai közszolgáltató társaságok részvényeit, szerintük ezek vannak leginkább kitéve a kedvezőtlen hatásoknak.
Az önkormányzati kötvények piaca 3800 milliárd dolláros Amerikában, így ha a városok és egyéb települések költségei jelentősen megnövekednek a rendkívüli időjárási események miatt, nehézségeik támadhatnak a kötvények kamatainak és tőkéjének fizetésével, ami nagyon megterhelné ezt a nagy piacot.

Kereskedelmi, ipari ingatlanok

A kereskedelmi ingatlanok által fedezett jelzálogpapírok hasonló veszélynek vannak kitéve olyan területeken, ahol az eddigieknél sokkal erősebb viharok és esetenként árvizek pusztítanak. Az elmúlt egy évben a szokásosnál több hurrikán fordult elő, mint a korábbiakban, és az erdő-, illetve bozóttüzek száma is megnőtt a szárazság miatt egyes területeken, és ezek a lakott, illetve kereskedelmi és ipari zónákra is átterjedtek, nem sikerült megfékezni őket még ezek elérése előtt.

Területi eltérések

A BlackRock szerint mindezzel a befektetők nem sokat foglalkoztak, biztosítási eseménynek tartották őket, de egy szint fölött értelemszerűen a biztosítók sem tudják majd finanszírozni a károkat, vagy a biztosítási díjak fognak drasztikusan emelkedni. Természetesen a kockázat erősen függ a földrajzi helytől, miután nem mindenhol egyformák a hatások: egyes területeken, mint Floridában, nagyobba a károk, de például van olyan része is az Egyesült Államoknak, ahol eddig kedvező volt a klímaváltozás hatása.

Ezek jellemzően azok a korábban száraz éghajlatú területek, amelyek több csapadékot kapnak, valamint a legészakibb tengerpartok, ahol enyhült az időjárás, de az ország területének bő 90 százalékán a kedvezőtlenebb hatás jellemző. Egy-egy önkormányzati kötvény esetében a terület jól behatárolható, ahogy az egyes ingatlanoknál, így a kockázat jobban mérhető, egy áramszolgáltatónál azonban, amely nagy területet lát el, ez már sokkal nehezebb.

Gazdasági visszaesés

A BlackRock szerint 1980 óta összességében már érdemi GDP-visszaesést, illetve elmaradt növekedést okoztak a szélsőséges időjárási események. Az élen a floridai Miami áll, ahol ez elérhette a GDP egy százalékát, a század végéig viszont már 4,5 százalék lehet a hatás, hurrikánoknak és az emelkedő tengerszintnek köszönhetően. Összességében az amerikai városok 58 százalékát érheti 50 éven belül egy százalékot elérő GDP kiesés- írta az mfor.hu.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás