A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: fataj.hu

Szúkár miatt a Cseh Államerdészet azzal számol, hogy az elkövetkező években a szokásosnál nagyobb fakitermelést kell végrehajtson. Most +2 millió m3 fakitermeléshez vállalkozókat keres a Cseh Államerdészet.

2019-ben a szokásos évi 8 millió m3 helyett várhatóan elérik a 10 millió m3-t. Ennek alapján üzleti ajánlatot szeretnének tenni a magyar fakitermelő vállalkozásoknak, hogy vegyenek rész ebben munkában. A közbeszerzési eljárásban kis tenderek lesznek a dinamikus szolgáltatásvásárlási rendszerben. Ugyanakkor a Cseh Államerdészet 2019-re különböző minőségű luc hengeresfát fog eladásra kínálni, elsősorban a szúkárral érintett tételekből.
A Cseh Államerdészet ("Forests of the Czech Republic", csehül: Lesy ČR) Budapesten, a Cseh Köztársaság Nagykövetségén (1064 Bp. Rózsa utca 61.) december 14-én 9-től 12-ig előadást tart az érdeklődő partnerek részére. Josef Svoboda, a Cseh Államerdészet fakereskedelmi igazgatóság erdészeti szakértője fogja megtartani az előadást.  A 100%-ban állami tulajdonú Cseh Államerdészetet a Mezőgazdasági Minisztérium alapította 1992-ben. A szervezők azt kérik, hogy az esemény iránt érdeklődők nevüket, cégüket és céges telefonszámukat megadva a Commerce_Budapest@mzv.cz e-címen igazolják vissza várható jelenlétüket lehetőleg december 12-ig.

Forrás: Szelezsán Tanja referens
Cseh Köztársaság Nagykövetsége
Kereskedelmi és Közgazdasági Részleg


ENSZ statisztika szerint a Cseh Köztársaságban 2010-ben 2.657000 ha erdő volt 755 milló m3 (kégben mérve) lábon álló fatömeggel [átlag: 284 m3/ha]. Ezen erdőknél a nettó fakitermelés 16.736 ezer m3-volt, ami utána 2011-ben 15.381 ezer m3-t, majd 2012-ben 15.061 ezer m3-t tett ki. 

A 2010. évi összesen 2.657 ezer ha erdőből 2.036 ezer ha volt közösségi tulajdonban, amiből 1.596 ezer ha volt állami nemzeti szinten, 440 e. ha pedig állami alsóbb kormányzati szintek által. A 621 e. ha magánerdőből 518 e ha volt egyéneké és családoké, 102 e. ha pedig magánvállalkozásokhoz tartozott.  

A 2010. évi összesen 2.657,38 e. ha erdőből 1.837,57 e. ha volt a fenyő, 420,03 e. ha a lombos és 399,78 e. ha az elegyes/vegyes erdő.A Cseh Mezőgazdasági Minisztérium honlapján angolul rövid áttekintés van a cseh erőkről.

A "Lesy České republiky s.p." 1.340,8 ezer ha-on gazdálkodik. A honvédségé 125 e. ha, az államelnök hivatala 6 e. ha-on, a nemzeti parkok pedig 95,6 e. ha-on működnek.

Az összes erdőkben a lábonálló fatömeg az 1930-as évekhez képest megduplázódott. Fatömeg m3/ha-ban a cseh Köztársaság a második Európában, hektáronkénti növedékben pedig a hatodik. Az ország erdei tehát igen jelentős termelési potenciált jelentenek.

A cseh erdőket röviden bemutató fenti honlapoldal alján több részletes éves jelentés is található, melyek egyike ez:
Information on Forests and Forestry in the Czech Republic by 2016 (pdf, 22 oldal, angolul) 

Itt pedig a 2005. évi világ erdőleltárhoz a FAO Erdészeti Igazgatósága által a Cseh Köztársaságról készült 65 oldalas jelentés érhető el pdf-ben, angolul. A Cseh Államerdészet honlapján minden cseh nyelven érhető el, ott más nyelvet még összefoglaló részinformációhoz sem lehet választani.
(Via fataj.hu)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás