Hirdetés
Forrás: levego.hu

A Dunakeszi-tőzegláp hosszú évek óta húzódó története újabb fejezettel bővült a Kúria közelmúltban hozott két ítéletével. Van ok örvendezni.

Ismert, hogy a Dunakeszi határán lévő, az egykori hatalmas kiterjedésű vizes élőhelyek hírmondójaként megmaradt lápos területre szemet vetett a szomszédos bevásárlóközpont, amely a parkolóját szerette volna itt bővíteni. A helyi civil szervezetek és a Levegő Munkacsoport azonban igyekeztek elérni az értékes és ritka élőhely, valamint az itt élő védett élőlények fennmaradását. A természetvédelmi és vízügyi hatóság néhány kanyar és zsákutca után kiállt a természeti értékek mellett, határozatában elutasította a lápot tápláló Óceán-árok elterelésének engedélykérelmét, egy másik határozatában pedig megsemmisítette azt a korábbi döntést, amely azt mondta ki, hogy a terület nem felel meg a láp jogszabályi feltételeinek.

A két közigazgatási határozatot a beruházó és Dunakeszi önkormányzata a Pest Megyei Bíróságon támadta meg, amely azonban ítéletével a határozatot hozó hatóságnak, illetve a perbe a hatóság oldalán beavatkozó Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosának és a környezetvédő szervezeteknek adott igazat. A pervesztes fél a Legfelsőbb Bírósághoz (mai nevén: Kúria) fordult az ítélet felülvizsgálata érdekében.

A Kúria mindkét ügyben megerősítette a megyei bíróság ítéletét, igazat adva ezzel a hatóságnak és a környezetvédőknek is. Az egyik ítélet véglegessé tette, hogy az Óceán-árok elterelésére a kérelmezett módon nem kerülhet sor, a másik ügyben hozott ítélet pedig véglegesen kimondta, hogy a korábbi téves hatósági döntés nem alkalmazható. A hatóság így megismételt eljárásában dönthet arról, hogy a terület jogi értelemben is láp-e. Ez az eljárás jogerősen még nem zárult le, de minden remény megvan arra, hogy a hányattatott sorsú, de ökológiai és természetvédelmi szempontból igen fontos, és a sajtóvisszhangnak köszönhetően szimbolikussá emelkedett terület megmaradhat jelenlegi, természetközeli állapotában.

Bendik Gábor ügyvéd, környezeti szakjogász

Korábbi cikkeink e témában:

http://levego.hu/tanulsagos_ugyek/kit_erdekelnek_a_torvenyek

http://levego.hu/hirek/2011/01/a_jovonk_javara_billen_a_merleg_dunakeszin

http://levego.hu/kapcsolodo_anyagok/megsem_nemitjak_el_a_kornyezetvedo_szervezeteket

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás