A rovat kizárólagos támogatója

Villámgyorsan lenyomta a kormány a 21 Balaton-környéki önkormányzat torkán a balatoni hajózás visszaállamosítását. A települések lényegében maguknak köszönhetik, hogy hamarosan úgy táncolnak majd, ahogyan a kormány fütyül.

Siófokon senkit sem lepett meg a hír, hogy visszaállamosították a balatoni hajózást. A városban azt mondják, „ez már egy ideje benne volt a levegőben”. Legfeljebb azon csodálkoztak el az emberek, hogy milyen gyorsan történt mindez. A Magyar Közlöny egyik január végi számából derült ki, hogy a kormány ingyenesen venné vissza a 21 Balaton környéki önkormányzattól – köztük Siófoktól – a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) 2008-ban nekik adott, 1,4 milliárd forint értékű, nagyjából 35 százalényi részvénycsomagját, egyúttal elengedné az általuk akkor vállalt, de nem teljesített és többször elhalasztott tőkejuttatási kötelezettséget. Ezzel a korábbi 100 százalékos önkormányzati tulajdon 65 százalékra csökkenne az állami pedig 35 százalékra nőne. A nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, Bártfai-Mager Andrea mindössze négy munkanapot kapott, hogy az üzletet nyélbe üsse a településekkel.

Kifogása egyedül Siófok független polgármesterének, Lengyel Róbertnek volt az állam színre lépésével szemben. Az aggasztotta, hogy nyílttá szerették volna tenni a BAHART-részvények forgalmazását. Szerinte ha ez az akarat érvényesül, bárki bevásárolhatná magát a cégbe. „Na, még csak az kéne” – fakadt ki a Facebookon, azt is kifogásolva, hogy mindössze másfél órát kapott áttanulmányozni és véleményezni a dokumentumot. A polgármester végül csak másnap reggelre készítette el a város „ellenvéleményét”, amelyet aztán továbbított a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek (MNV).
Folytatás a HVG-n: Damoklész kardja

Újabb milliárdokat kap a Balaton

Újabb milliárdokat kap a Balaton

Továbbra is tarol a forrásnyerésben a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet, a 2014-2020-as fejlesztési ciklus január 8-ig összesített adatai szerint. Az egy lakosra megítélt támogatás kb. másfélszerese az országos átlagnak.

Molnár Gábor, a Balaton Fejlesztési Tanács munkaszervezetének vezetője a tanács tegnapi siófoki ülésén beszámolt arról, hogy  a benyújtott 2145 projekt 55,3 százaléka részesül uniós támogatásban, 344 milliárd forint értékben. A régió nyertes pályázatainak 80,3 százalékánál részben vagy egészben kifizették már a támogatásokat – tette hozzá.


 

A Balaton fideszes megerőszakolása >>>

 

Kapcsolódó anyagok:

A Balaton fideszes megerőszakolása

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás