A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Szaúd-Arábiát megelőzve az USA 2017-re a világ első számú olajtermelője, és már 2015-re a legnagyobb gázkitermelője lehet – írta a Nemzetközi Energiaügynökség éves jelentésében. Az IEA szerint drámai módon változik a világ energetikai térképe, s ez lényegesen módosítja azokat a korábbi elképzeléseket, amelyek az energiaipar jövőjéről szóltak.

"Észak-Amerika jelentős olaj- és gázipari átalakulás előtt áll, amely a világ valamennyi térségére kihat majd, de hasonlóan nagy hatású változások elképzelhetőek az energiahatékonyság terén a világ többi részén is" – fogalmazott Maria van der Hoeven, az IEA vezérigazgatója.  A szervezet szerint 2013-ra a 2010. évi energiakereslet ötödét kitevő hatékonyságjavulás mehet végbe. Ez azt bizonyítja, hogy az energiahatékonyság éppen olyan fontos, mint az energiaforrások korlátossága, és a hatékonyság növelésére irányuló felfokozott törekvések az energiapolitikai törekvések egységesítőjeként hathatnak – írja az IEA.

Az energiaügynökség által közölt elsődleges forgatókönyv szerint az Egyesült Államok 2020-ra nettó földgázexportőrré válik, és 2035-re energetikai szempontból nettó önellátóvá válik.  A fosszilis energiahordozók továbbra is elsődlegesek maradnak a világ energiaösszetételében. Az IEA számításai szerint az olaj világpiaci kereslete 2020-ra napi 7 millió hordóval nő majd és 2035-re meghaladja majd a napi 99 millió hordót. Ekkorra az olaj hordónkénti ára reálértéken eléri a 125 dollár, ami nominális értéken 215 dolláros szintet jelent.

Az olajkitermelést jelentősen növeli majd a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetén (OPEC) kívüli államokban a nem-hagyományos és mélytengeri kitermelés, de 2020 után ismét nő az OPEC tagállamok kivitelére való ráutaltság. Az olajkitermelés 2035-ig tartó növekedésének 45 százalékát Irak adja majd – véli az IEA, hozzátéve, hogy a közel-keleti állam az időszak végére a világ második legnagyobb kőolajexportőrévé léphet elő Szaúd-Arábia után.

A gázpiacon 2035-re 50 százalékkal, 5 billió (5 ezer milliárd) köbméterre nő a világpiaci kereslet. A kitermelés növekményének közel fele származik majd nem-szokványos forrásokból. A legnagyobb termelésbővülés az Egyesült Államokban, Ausztráliában és Kínában várható – írja a szervezet. Az IEA számításai szerint a szénpiac kilátásai attól függnek, hogy miként módosul a szén-dioxid-kibocsátással kapcsolatos szabályozás.

A megújuló energia 2015-re a világ második legfontosabb áramforrása lesz, és 2035-re megközelíti a jelenleg első helyen lévő szén mértékét. Ez a növekedés azonban attól függ, hogy az államok fenntartják-e a támogatások rendszerét – véli az energiaügynökség. Tavaly a támogatás globálisan 88 milliárd dollárt tett ki, de 2035-re vélhetően 4,8 billió dollárra nő.

Az atomenergetikai kapacitások több országban csökkentek a fukusimai baleset után, de néhány országban, a többi között Kínában, Dél-Koreában, Indiában és Oroszországban továbbra is nőnek majd.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás