Hirdetés

Tarlós István főpolgármester és Palkovics László ITM miniszter ma megállapodott az éjfél és reggel 5 közötti repülési tilalomról.

Augusztustól bevezetik az éjszakai repülési tilalmat Budapest felett éjfél és hajnali öt óra között, a mélyalvási időszakban tervezetten nem szállhatnak majd fel és le repülőgépek a Liszt Ferenc-repülőtéren. Az erről szóló megállapodást Tarlós István főpolgármester és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter jelentette be ma sajtótájékoztatón. A Légiközlekedési és Repülőgépipari Tanács ülése után tartott sajtótájékoztatón Tarlós István azt mondta: a miniszter ígérete szerint augusztustól “biztosan működik” majd az éjszakai repülési tilalom.

Hozzátette: ugyanakkor lehetnek rendkívüli helyzetek, amikor abban az időszakban is leszállási lehetőséget kell majd biztosítani repülőgépeknek. Palkovics László közölte, hogy szankcióként zajvédelmi díjat vezetnek majd be, valamint az érintett lakosság számára újból meghirdetik az ablakszigetelési programot.

Tarlós és Palkovics már március végén megállapodott az éjszakai zajcsökkentésről, ám akkor még konrétumokról nem szó. A főpolgármester korábban a reptérrel is megállapodott a repülési tilalomról, akkor még arról volt szó, hogy éjféltől reggel hatig tartana.

Korábban rákérdeztünk a Budapest Airportnál, hogy hány gépet érinthetne egy ilyen tilalom, a cég pedig azt közölte, hogy éjfél és hajnali 5 óra között hivatalosan egyetlen utas- vagy cargojáratot sem szabad erre az időszakra tervezni a menetrendben, a szabály ugyanis az, hogy éjfél előtt meg kell érkeznie a gépeknek Ferihegyre, és 5 előtt nemindulhatnak. Ennek ellenére akkor is arra jutottunk, hogy minden nap van 2-5 olyan repülő, amelyek menetrend szerint is éjfél után szállnak le, bár az 5 előtti indulást láthatóan tartják.

Kedden például rögtön 5 utasszállító (két londoni, egy milánói, egy barcelonai és egy malagai járat) is éjfél után fog menetrend szerint befutni a reptérre, hétfőről keddre virradóra a FlightRadar adatai szerint pedig a vitatott időszakban összesen 4 gép szállt le Ferihegyen, köztük két teherszállító repülő.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás