Hirdetés

Donald Trump újságíróknak nyilatkozva tegnap ismételten elutasította a minap nyilvánosságra hozott kormányzati jelentés megállapításait a klímaváltozás veszélyeiről, úgy fogalmazva: “nem hiszi”, hogy a globális klímaváltozás káros hatással lenne az amerikai és a világgazdaságra.

Az amerikai elnök – egy mississippi kampányrendezvényre indulva – a Fehér Ház kertjében újságírói kérdésekre válaszolva fejtette ki eddig is ismert álláspontját. "Láttam, elolvastam belőle részeket, és rendben van" – fogalmazott a kormányzati jelentésről, amelynek megállapításait a Fehér Ház szóvivője már 3 napja visszautasította. Amikor az egyik újságíró a klímaváltozás káros gazdasági következményeiről faggatta, az elnök röviden csak annyit mondott: "én ebben nem hiszek".

Szerinte jelenleg az Egyesült Államok a legkevésbé környezetszennyező ország, és ez számára nagyon is fontos. Hangsúlyozta, hogy híve a tiszta környezetnek, benne a tiszta víznek és a tiszta levegőnek. Majd a környezetszennyezésre utalva hozzátette: "Ha mi tiszták vagyunk, de a Föld minden más része piszkos, az nem jó dolog". Szerinte más országoknak kell lépéseket tenniük az üvegházhatást kiváltó káros anyagok kibocsátásának csökkentésére. Ezzel összefüggésben Kínát, Japánt és egész Ázsiát említette meg.

A különböző minisztériumok, kormányközi intézmények és tudósok által a kongresszus felkérésére összeállított jelentés szerint a klímaváltozás az évszázad végéig kártékonyan érinti majd az egészségügytől az infrastruktúráig az amerikai gazdaság valamennyi ágazatát. Az anyag készítői megállapították, hogy az üvegházhatást kiváltó és a globális felmelegedést gyorsító gázok változatlan kibocsátása "történelmi mértékű", és a globális felmelegedés nagy mértékben megváltoztatja majd az emberi élet körülményeit. Így például csökkenti a vízkészleteket és a vízhez történő hozzáférés lehetőségeit, megváltoztatja a tengermenti partvidékeket, megemeli az ipar és a mezőgazdaság termelési költségeit is. Nem utolsó sorban pedig árt az emberi egészségnek, "aránytalanul" sújtva a szegényebb társadalmi rétegeket.

A jelentés arra figyelmeztetett, hogy a klímaváltozás káros hatásai közül sok már most is érzékelhető szerte az Egyesült Államokban. Ennek máris tapasztalható jeleiként az eddigieknél gyakrabban előforduló, pusztító viharokat, a szárazságokat és az árvizeket jelölték meg. Konkrét példákat is felhoztak megállapításaik alátámasztására, így az esőzések és az áradások miatti gátszakadásokatat Dél-Karolinában, a termések csökkenését a Sziklás-hegység és a Mississippi-medence közötti Nagy-síkság agrárvidékein, vagy a rovarok okozta megbetegedéseket Floridában.

A szakemberek kiemelték, hogy az éghajlatváltozás jövőbeni kockázatai a most hozott intézkedésektől függnek, és azonnali intézkedések nélkül a gazdasági növekedés fokozódó mértékű csökkenésével is számolni kell.

Donald Trump korábban is többször hangsúlyozta, hogy meggyőződése szerint nem csak az emberi tevékenység okozza a globális felmelegedést. Elnöki beiktatása után nem sokkal pedig bejelentette, hogy kormányzata vagy kilép majd a párizsi klímaegyezményből, vagy az amerikai gazdaságnak kedvező feltételekkel újratárgyalja a megállapodást – írta a portfolio.hu

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás