A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: g7.24.hu

Az elmúlt napokban Scott Pruitt vezető szereplő volt az amerikai médiában, miután hivatalosan is javasolta az Obama-kormányzat egyik legjelentősebb környezetvédelmi intézkedésének visszavonását. A 2015-ben véglegesített Tiszta Energia Tervet azért hozták létre, hogy csökkentse a globális klímaváltozás negatív hatásait.

“A bányászok meséltek nekem arról, hogy milyen támadások érik a munkájukat és a megélhetésüket (…) Megígértem nekik, hogy vissza fogják kapni a munkájukat” – jelentette be Donald Trump néhány szénbányásszal a háta mögött idén márciusban, két hónappal elnöki kinevezése után. Trump azt mondta, véget vet a szén elleni háborúnak, amellyel az Obama-kormányzat szénenergia-csökkentő intézkedéseire utalt.  A bejelentés azért volt bizarr, mert az éppen a környezetvédelemért felelős szövetségi ügynökség, az EPA székházában történt. A bányászok mellett pedig ott állt Scott Pruitt, aki Trump jelölése után lett a hivatal vezetője az új elnök beiktatása után. Pruitt kinevezése egy Trump idején lassan megszokottá váló mintát követ: a környezetvédelmi minisztérium élére jelölt vezető éveken keresztül az egyik fő kritikusa volt magának az intézménynek és a környezetvédelmi szabályozásoknak.

Az elmúlt napokban Pruitt vezető szereplő volt az amerikai médiában, miután kedden hivatalosan is javasolta az Obama-kormányzat egyik legjelentősebb környezetvédelmi intézkedésének visszavonását. A 2015-ben véglegesített Clean Power Plant (Tiszta Energia Tervet) azért hozták létre, hogy csökkentse a globális klímaváltozás negatív hatásait. Az volt a célja, hogy a 2005-ös szinthez képest 2030-ig 32 százalékkal csökkenjen a szén-dioxid-kibocsátás a szénerőművek visszaszorításával és a zöld energia előtérbe helyezésével. 

Pruitt még oklahomai államügyészként az egyik legnagyobb ellenzője volt a programnak. Pruitt – és Trump – leginkább az amerikai gazdaság vélt versenyhátránya miatt bírálták a tervet. Az olajlobbival való szoros kapcsolata mellett Pruitt hozzáállásában szerepet játszik, hogy Oklahoma jelentősen függ az olajipartól, minden hetedik oklahomai ebben a szektorban dolgozik. Bár Pruitt elismeri a klímaváltozás tényét, de jelentőségét bagatellizálja, szerinte nem az emberi tevékenység a legfőbb kiváltója.

az olajlobbista Scott Pruitt az EPA vezetőjeaz olajlobbista Scott Pruitt az EPA vezetője

Az olaj- és szénipari vállalatok több vezetőjével jó viszonya van, korábbi politikusi kampányait több százezer dollárral támogatták olajcégek. Miután az EPA élére került, olyan embereket vett fel maga köré, akik szoros kapcsolatban vannak az ipari szereplőkkel. “A szabályozottakat teszi a szabályozókká” – mondta róla a New York Times egyik újságírója a PBS Frontline Pruitt felemelkedéséről szóló dokumentumfilmjében.

A G7.HU írása szerint bár Pruitt szénipari lépésének erős jelzésértéke van, a gyakorlati hatását nehéz felmérni. A program ugyanis még nem is lépett hatályba, mert korábban (Pruitt vezetésével) több állam és olajipari cég is megtámadta jogilag. A mostani visszavonási szándék pedig hónapokig vagy akár évekig elhúzódó jogi procedúrát eredményezhet.

A szénbányászat pedig a tervezettől függetlenül is visszaszorulóban van az USA-ban. Az ország villamosenergia-termelésének 30 százalékát biztosították szénerőművek 2016-ban, és ez volt az első év, amikor már nem a szén, hanem a földgáz számított a legjelentősebb energiahordozónak. 2010 óta a szénbányák közel fele zárt be vagy jelentett be konkrét időpontot a bezárására.

Trump környezetvédelmi tanácsadójelöltje nem hisz a klímaváltozásban

Trump környezetvédelmi tanácsadójelöltje nem hisz a klímaváltozásban

Donald Trump amerikai elnök egy olyan „szakembert” fog jelölni környezetvédelmi tanácsadójának, akinek a fosszilis energiahordozók iparágaiban vannak kapcsolatai, és aki kételkedik a klímaváltozásban – jelentette az AP hírügynökség a washingtoni Fehér Ház bejelentése alapján.

Az a Kathleen Hartnett White lesz az elnöki környezetvédelmi tanács elnöke, aki Rick Perry jelenlegi energiaügyi miniszter texasi kormányzósága idején hat éven át felügyelte a szövetségi állam környezetvédelmi hatóságát. White ebben az időben – amikor Barack Obama volt az elnök – kíméletlenül bírálta a szövetségi környezetvédelmi hatóságot (EPA), és küzdött a szigorúbb lég- és vízszennyezési határértékek bevezetése ellen.

Tagja a Texasi Közpolitikai Alapítvány nevű konzervatív kutatóintézetnek, amely több olyan cégtől kap támogatást, amely a fosszilis energiahordozók kitermelésével foglalkozik.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás