Hirdetés

Bizonyítottak a bivalyok Nagyszéksóson. Ötéves dagonyázásuk megállította a terület további szikesedését, visszaszorult a nádas, visszaköltöztek a vizes élőhely madarai. Rómeó, a gulya bikája jól teljesített: duplájára nőtt a Bubalus bubalisok létszáma a Mórahalom melletti szikes tó medrében, új hely kell a borjaknak.

Rómeó kíméletes elbánásmódban részesül, külön abrakoltatja az egyetlen bikát Gera Ferenc, a gulya gondozója. Nem öncélúan: majd ötven asszonyról kell gondoskodnia a szerelmes bikának. Mostanra több mint száz bivaly fakítja a nádat, jó volt a szaporulat. Beváltották a hozzájuk fűzött reményeket az öt évvel ezelőtt Nagyszéksós-tóra telepített afrikai vízi bivalyok. Belakták a szikes tavat, s mindennapos sétáikkal kiritkították a nádast.

– "A Nagyszéksós-tavi területeken a bivalygulya a korábbi területeket gyakorlatilag teljesen rehabilitálta, a gulya természetes szaporulata pedig biztosította a program folytatása céljából megnyitott teljes 80 hektár terület kármentesítését is." – számolt be az eredményekről Csányi László, Mórahalom alpolgármestere. A már öt éve tartó projekt első negyedévében is látványos javulás volt megfigyelhető. – "A bivalyoknak köszönhetően már régen nem látott vízi madarak is megjelentek a vízterületen. Emellett jelentős változást tapasztalható a védett növények tekintetében, megjelent a tündérrózsa, ami évtizedekkel ezelőtt eltűnt a területről és ami a terület tisztaságára nézve is jó indikátornövény. A helyi flóra és faunaelemeket kiszorító és károsító invazív növényfajok a vízibivaly elsődleges táplálékai, így a védett biotópok ökológiai egyensúlyának visszaállítására és a természetes állapot fenntartására kiválóan, minimális emberi beavatkozás mellett alkalmazható." Csányi László kiemelte emellett az állatok szaporaságát is, ami egy folyamatosan növekvő állományt biztosít, ezzel újabb területek rehabilitációját is elősegítve.
Indulhat a program második üteme – erről már Jánosi-Mózes Tibor beszélt, aki tavaly áprilisban tanulmányt is írt az eddig elért eredményekről. A szakember elmondta, hogy a mostani teleptől 4-5 km re fekvő terület hasonló adottságokkal rendelkezik, jó helyük lesz a borjaknak. A fiatal bivalyok közelében egy közösségi ház megépítését is tervezik, amely kifejezetten fiatal természetbarátok hóbortjainak színhelye is lehet.

Bivalyerős rezervátum Bivalyerős rezervátum                              galériához katt a képre!

A programban 2010 óta nem csupán a Kiskunsági Nemzeti Park dolgozik együtt Mórahalommal, hanem Pécska is csatlakozott. Egy kisebb gulya már a romániai kis városka mellett is legel. Ott elsődlegesen turisztikai céllal folytatják a program második ütemét. Az összességében közel 700.000 Euro Uniós pénzből Pécska része mintegy 390.000 Euro. Itt egy ÖKO házat építenek, melynek bejáratához egy óriási bivaly totemet állítanak majd.
A XIX. század fordulóján majd 150 000 bivaly legelészett Magyarországon, ma néhány rezervátumban mindössze 600. A bivalyokban többnyire turisták lelik kedvüket, s a génmegőrzés a feladatuk. Rómeó Mórahalom mellett nem vallott szégyent. Annyira nem, hogy tavaly nyáron, az első bivaly ünnepen még azt is megengedhették maguknak a mórahalmiak, hogy öt Bubalis bubalist beáldozzanak, levágták a nagytestűeket és pörkölt készült a húsukból.
Mészáros Kornélia, a Szent István Egyetem munkatársa dolgozatából azonban az kiderül, hogy attól még távol állnak a mai tenyésztők, hogy a bivalyok húsát eladják, vagy a tenyésztés célja a tejtermelés legyen. Magyarországon idegenkednek a bivaly húsának fogyasztásától, a piacon 20%-kal kerül többe, mint a marhahús. A vízi bivalyok haszonállatként tartásához még hosszú út vezet, de nem lehetetlen.

Kapcsolódó anyagok:

Tudástár vitrinben és terepen

Környezeti nevelés a Dél-Alföldön

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás