A rovat kizárólagos támogatója

2017. június 6-i döntésével a Nemzetközi Sötétégbolt Szövetség (IDA) Csillagoségbolt-parkká nyilvánította a Bükki Nemzeti Parkot, így hazánkban a Zselic és a Hortobágy mellett harmadikként egy új védett terület kapta meg ezt a rangos elismerést.

A világon olyan területeken hozható létre csillagoségbolt-park, amelyek állami tulajdonban vannak, és valamilyen természetvédelmi oltalmat élveznek, illetve az égbolt minősége (az égitestek láthatósága, a fényszennyezés mértéke szempontjából) megfelel a szigorú szabályoknak. További kritérium, hogy a látogatók számára nyitott legyen a terület, és az égbolt látnivalóit folyamatosan bemutassák a nagyközönség számára. Az IDA (International Dark-Sky Association), mint független nemzetközi szervezet, egy olyan feltételrendszert állított föl, melynek nagyon kevesen felelnek meg. 

A Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület a Norvég Civil Támogatási Alap pályázatán elnyert támogatás és önkéntesek segítségével 2014-ben felmérte és dokumentálta a nemzeti park fényszennyezettségét, ismeretterjesztő-szemléletformáló előadásokat tartott, fényszennyezést okozó lámpatesteket cserélt le fényszennyezést nem okozókra, illetve elkészítette a Bükki Nemzeti Park Csillagoségbolt-parkká nyilvánításához szükséges felterjesztési dokumentációt, melyet megküldött az IDA részére.

A pályázat széles körű együttműködéssel – elsősorban a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, valamint zöld civil szervezetek, erdőgazdaságok, önkormányzatok, kutatóintézetek, egyetemek összefogásával – valósult meg. A megkötött együttműködési megállapodások alapján a területen tevékenykedő szervezetek közös akaratukkal nyilvánították ki a Bükki Csillagoségbolt-park létrehozásának szükségességét. A több éven át folytatott munka, a felmérések nyomán elkészült részletes eredmények, a világítótest-leltár, és egyéb fontos teendők összegzése nyomán a Nemzetközi Sötétégbolt Szövetség vezetői támogatásra alkalmasnak találták a felterjesztést.

A rangos elismerést Prof. Kolláth Zoltán (balra) adta át a védett terület természetvédelmi kezelőjének, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságnak, akit Rónai Kálmánné, Igazgató Asszony képviselt a június 13-i sajtótájékoztatón az Eszterházy Károly Egyetem Varázstornyában.

Kolláth Zoltán balra  csillagoségbolt díjátadó
További fotók az eseményről >>>

Mint minden esetben, a csillagoségbolt-park címet elnyert védett terület természetvédelmi kezelője kapja az elismerő oklevelet, valamint a további munkával járó adminisztrációs és egyéb feladatokat is. A Bükki Nemzeti Park természetvédelmi kezelője a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI), mely szintén elismerésben részesül a szakmai segítségért. Az csillagoségbolt-park cím több fontos pilléren nyugszik: – a BNPI a nemzeti park kezelési tervében szabályozza a védett területen a jövőben létesíthető világítóberendezések típusát és fényáramát a természetes éjszakai környezet megóvása céljából; – garantálja a természetes, sötét égbolt és éjszakai környezet megóvását, így különösen elősegíti az éjszaka vonuló, és élettevékenységüket folytató állatfajok életének zavartalanságát; – őrzi a természeti és kulturális örökségünk egy darabját; – észlelőhelyet és a szabadidő értelmes eltöltésére alkalmas pontokat jelöl ki a műkedvelő és hivatásos csillagászok részére, ahonnan a természetes éjszakai égbolt látványa még megfigyelhető így ökoturisztikai vonzerőt is képvisel.

A fényszennyezés ellen

Az emberi települések és létesítmények növekedésével egyre növekszik a szükségtelen mértékű, fölösleges fénykibocsátás. Nagyon sok faj él a természetben – például rovarok, kétéltűek, madarak, denevérek – amelyeket zavar az ember által telepített mesterséges fényforrások által kibocsátott fény, s ezzel nemcsak egyes fajok léte kerül veszélybe, de a tápláléklánc is, ami által az egész ökoszisztéma károsodik. Mindezeken túl a csillagos égbolt látványa eltűnik, a gyermekeink pedig úgy nőnek fel, hogy nem ismerik az égbolt szépségeit, pl. a Tejutat vagy a Fiastyúkot.

A csillagos égbolt az emberiség kulturális örökségének része, ezért az éjszakai ég látványát is meg kell óvnunk a jövő nemzedékei számára. Ezek a tények is indokolták a Bükki Csillagoségbolt-park létrehozását. A park területén a jövőben nem történhetnek fényszennyezés növekedésével járó fejlesztések, és a meglévő lámpatesteket is – a park kezelési és világítási terve alapján fokozatosan fényszennyezés-mentesre cserélik. A park területéről felhőmentes, holdtalan éjszakákon szabad szemmel is több ezer csillag látható, derült nyári éjjeleken pedig a Tejút derengése jelent meghatározó látványt. Tavaszi estéken naplemente után, illetve őszi hajnalokon napkelte előtt megpillantható a bolygóközi porról visszaverődő napfény, az állatövi fény.

A Bükki Csillagoségbolt-parknak számos olyan pontja van, ahol zavaró fényektől távol figyelhetjük meg az égbolt csodáit. A Kaptárkő Egyesület és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság rendszeresen tart éjszakai terepbejárásokat, csillagászati bemutatókat, amelyekkel a természetes éjszakai sötét égbolt fontosságára és a fényszennyezésre, mint a környezetszennyezés egyik formájára, valamint megszüntetésének fontosságára kívánjuk ráirányítani a figyelmet.

 

Részletek a díjat a parknak átadó Prof. Kolláth Zoltántól, a Magyar Csillagászati Egyesület elnökétől a Jazzy90.9 Rádió Zöld iránytű c. műsorában június 14 szerda 9.40. – 10.00 között.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás