A rovat kizárólagos támogatója

Ma adták át a Művészetek Palotájában az UNESCO és a L’Oréal A Nőkért és Tudományért díját, amelyet idén is három, kiemelkedő eredményt elért kutatónő kapott.

A 11.000 euró összértékű díj célja, hogy minél több tehetséges nő váljon elismertté és ismertté a tudomány területén.  Jelentősen csökkennek a kemoterápia mellékhatásai, ha az egyik idei díjazott Dr. Enyedy Éva Anna kutatása sikeresen lezárul. A másik kutatónő Dr. Korponay-Szabó Ilma a gyerekkori lisztérzékenység okaira szeretne magyarázatot találni, a harmadik elismerés pedig a füves gyepek ökológiai egyensúlyának helyreállításáért jár Dr. Valkó Orsolyának (képünkön). Ez utóbbi kutatással hosszú távra élőhelyet lehetne biztosítani nemzeti örökségünk, a Hortobágy növényeinek és állatainak.

„A Kárpát-medence gyepeinek élővilága rendkívül gazdag, és olyan védett fajok számára ad otthont, mint a túzok vagy a földikutya. A természeti értékeinket ne hagyjuk veszni.”- nyilatkozta Dr. Valkó Orsolya.  Az elmúlt évtizedben a magyarországi szántóföldek közel 10 százalékán hagyták fel a művelést a gazdák, főként a gyengébb termőképességű szikes, ártéri és homokos területeken. Ha a parlagon maradt területeket nem kezelik, akkor hamar ellepik őket az olyan káros gyomnövények, mint például a parlagfű. Dr. Valkó Orsolya 2003 óta dolgozik azon, hogy helyreállítsa a természetes ökológiai egyensúlyt ezeken a földeken. A felhagyott parlagterületeken a természetközeli gyepek telepítése jelenthet megoldást a természetes állapotok helyreállítására és a gyomok visszaszorítására.

Orsolya a Debreceni Egyetem Ökológiai Tanszékén vizsgálja a különböző növényfajok csírázásának biológiáját, valamint a természetes és az ember által károsított területek magbankját. A magbank a talajban megtalálható életképes magok összessége, amelyek meghatározzák a növényzet összetételét, és rengeteget elárulnak az adott terület történetéről is. Esetenként több mint 100 éves magok tanúskodnak az egykor a területen élt, de valami okból eltűnt fajokról.

Fiatal kora ellenére Orsolya már számos sikertörténettel büszkélkedhet. Részt vett például a Hortobágyi Nemzeti Park területén található Egyek-Pusztakócs környékének rehabilitációjában, ahol 800 hektárnyi szántóföld helyére telepítettek gyepet, ezzel pedig egy egész tájat sikerült helyreállítani. Egy ilyen eredmény mögött rengeteg munka van, hiszen egy szántóföld gyepesítéséhez legalább 3 évre van szükség, és utána még hosszú időbe telik, mire újra eléri eredeti állapotát. Az újratelepített gyep lehetőséget ad a háziállatok legeltetésére, így a vidéki közösségek számára is haszonnal jár a tájak újraélesztése. Dr. Valkó Orsolya a Debreceni Egyetem Ökológiai Tanszékének munkatársa.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás