A rovat kizárólagos támogatója

Cserbenhagyta az elektromos autósokat az e-Mobi – lezárult a villanyautósok kincskereső játéka. A beígért 320 új ponttal több, mint duplájára nőtt volna a hazai töltési helyszínek száma. A gyakorlat szánalmas.

Közel 300 elektromosautó-töltő pontot nyit jövő májusig Magyarországon az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft., mely a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) támogatásával dolgozik azon, hogy e-töltés szempontjából átjárhatóvá váljon az ország. A társaság négy nagy csomagban kívánja telepíteni a berendezéseket. A megyei jogú városokban ötven töltőhely létesül, ezek mindegyike 22 kilowattos lesz. A következő negyven, hasonló töltőt turisztikai helyszínek kapják: a Balaton és a Fertő tó térsége, illetve Tokaj. További negyven töltőt helyez el az e-Mobi kormányhivatalok közelében, főként megyei és járási hivatalok mellett. Végül az autópályák mentén húsz, 50 kilowattos berendezést helyeznek üzembe. Az említett háromszáz töltőpont úgy áll majd rendelkezésre, hogy egy berendezésen több csatlakozó is lehet – szólt a kormánypropaganda tavaly október végén.


2018. május 31-én járt le az a határidő, amit az e-Mobi Nonprofit Kft. a saját maga által tervezett és kiépített hálózat elkészültére szabott. Ennek kapcsán a  villanyautósok.hu telefonon és e-mailben is érdeklődött a cégnél, hogy hol készültek el azzal a ~320 töltővel, amit még tavaly ígértek meg több szakmai fórumon is. Választ azóta sem kaptak, így egy hete kincskereső játékot indítottak. Azt tudtuk, hogy az e-Mobi a MEKH-től mely helyszínekre kapott engedélyt elektromos autó töltő üzemeltetésre, így nem volt nehéz feladatunk, csak meg kellett látogatni ezeket a helyszíneket. (Ugyan előfordulhat, hogy a töltőket máshova telepítették, mint ahova engedélyt kaptak, de ha húsznál több ilyen akadt, akkor módosíttatniuk kellett volna az engedélyt. Módosított engedélynek azonban nincs nyoma, tehát maximum 20 olyan töltő lehet, ami nem ott valósul meg, ahova tervezték.)

A Villanyautósok Közössége és az elektromobilitással szimpatizáló barátaik óriási lelkesedéssel vetették bele magukat a játékba, hiszen joggal remélhették, hogy az elkészült, de még be nem jelentett töltőkkel mostantól jelentősen könnyebb lehet az elektromos autóval való közlekedés. Ha csupán a számokat nézzük, akkor a 320 új ponttal több, mint duplájára nőhetne a magyarországi töltési helyszínek száma. Sajnos már az első este nyilvánvalóvá vált, hogy nem csak a sajtóközlemények kiküldése maradt el, de a legtöbb helyen a töltők telepítése is. Az engedélyezett helyszínek többségén semmit sem találtak.
ÍGÉRET ÉS VALÓSÁG:  RÉSZLETES BESZÁMOLÓ >>>

Az E-mobi nincs a helyzet magaslatán:  Vak vezet világtalant: E-Mobi Látogatóközpont a Millenárison

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás