A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

A idősebb nemzedékekhez képest gyorsabb ütemben nő az elhízással összefüggő daganatos betegségek száma az amerikai fiatal felnőttek körében – mutatta ki az Amerikai Ráktársaság nagy léptékű tanulmánya.

Az Egyesült Államok lakosságának kétharmadát felölelő tanulmány készítői megállapították, hogy 1995 és 2015 között a nők és az 50 év alatti férfiak körében jóval gyakoribbá váltak azok a rákbetegségek, amelyeknek egyik ismert kockázati tényezője az elhízás. Minél fiatalabb korosztályt vizsgáltak, annál nagyobb arányú növekedést mértek ezeknek a betegségeknek az esetében – írták a kutatók a Lancet orvostudományi folyóiratban megjelent tanulmányukban.

A vizsgált időszakban például a hasnyálmirigyrák előfordulása évente egy százalékkal nőtt a 45 és 49 évesek között és ennél több mint kétszeresével a 30-34 éves korosztály körében. A 25-29 évesek esetében a növekedés évi 4,4 százalék volt. Az utóbbi korosztály esetében a 80 évesekhez képest nagyjából hasonló éves növekedési mértéket mutattak ki négy másik elhízással összefüggő daganatos betegségnél: az epehólyagráknál évi 3,71, a méhráknál 3,5, a veseráknál 6,23, a bélráknál 2,41 százalékos növekedést.

Az elmúlt 40 évben az elhízottak aránya több mint kétszeresére nőtt az Egyesült Államokban. Hasonló tendencia ment végbe más fejlett országokban is, és a közelmúltban a fejlődő országokban. A világon ma kétmilliárd ember túlsúlyos vagy elhízott.

A kutatók ugyanakkor megjegyezték, hogy bár a fiatal felnőtteknél a legnagyobb arányú a növekedés, az új rákbetegségek száma jóval magasabb az idősebb nemzedékeknél, miközben összességében csökkent a rákbetegek száma az Egyesült Államokban. 1980 és 2014 között – amikor rákbetegségben 20 millióan haltak meg – 20 százalékkal csökkent a daganatos betegségek okozta elhalálozás részben a dohányzásról való leszokás miatt.  A jövőben azonban az elhízás miatt ez a folyamat megfordulhat – figyelmeztetett Ahmedin Jemal, a tanulmány társszerzője.
Az elhízás a rákbetegségek egyik leginkább megelőzhető kockázati tényezője – tette hozzá.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek