Hirdetés

Családi tragédia után ki kellett menteni a fiókát a fészekből. Amennyiben a Fővárosi Állatkertben a fióka mesterséges felnevelése sikerrel jár, úgy repatriációja során visszakerül a Duna-Ipoly Nemzeti Park területére.

Március 10-én kelt ki a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén, egy bekamerázott fészekben egy rétisasfióka. Nézők ezrei figyelték a fióka cseperedését a Filmdzsungel élő közvetítésén keresztül, de múlt csütörtökön elindult egy – egyébként a rétisasoknál nem szokatlan – eseménysorozat, aminek következtében az éjszaka ki kellett menteni a fiókát a fészekből. Azzal kezdődött, hogy a rétisaspapa múlt csütörtökön elhagyta a családját. Továbbra sem tudni, hogy mi történt vele, baleset érte, vagy összeakaszkodott egy másik hímmel, csak annyi bizonyos, többet nem szállt vissza a fészekre, és nem hozott élelmet a tojónak és a fiókának. A mama egy pár napig még kijárt vadászni és etetni a kicsit, de aztán feltűnt egy fiatal hím a fészeknél és megzavarta.

A fiatal hím elképzelhető, hogy párkeresési célzattal repült rá a fészekre, vagy a táplálék miatt repült oda, nem tudni, azonban a tojó nem tudta elkergetni. Addig piszkálta a tojót, hogy az már nem tudott elrepülni vadászni, hogy élelmet hozzon a fiókájának. A nemzeti park munkatársai a fészek közelébe tettek ki élelmet, de a tojó már azért sem mert kirepülni, ráadásul egy újabb fiatal hím is megjelent a környéken.  A tojó végül kénytelen volt elrepülni és többet nem is szállt vissza a fészekre. A szakembereknek ezért nem volt más választásuk, mint kiszedni a fiókát a fészekből, nehogy megfagyjon az éjszaka.

Az Index a Filmdzsungel szakembereitől úgy tudja, hogy a fiókát a Fővárosi Állatkert állatorvosai vették gondozásukba, mesterségesen kell táplálni, de ma már háromszor evett, és jól van.

Azonban azt is hozzá kell tenni, hogy a mentett fiókák esetében sajnos gyakori a pusztulás, még akkor is, ha megfelelő ellátást kap. Reméljük, ezúttal sikerrel járnak, és a későbbiekben vissza lehet majd engedni társai közé- írta a lap.


A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság tájékoztatása a bekamerázott rétisas fészeknél március 22-23-án bekövetkezett eseményekről:

A rétisasunk fészkénél feltűnt egy fiatal hím rétisas, melynek zavarása megváltoztatta a fiókáját egyedül nevelő tojó addigi viselkedését. Zsákmányt már nem vitt fel a fészekbe, a fióka etetései megritkultak, majd teljesen elmaradtak.

23-án megjelent a revírben egy újabb szubadult hím madár is. A tojó rétisas a közelben kialakított etetőhelyről sem vitt fel eleséget a fészekbe. A fióka állapota folyamatosan romlott, így a szakemberek a fészekből történő kimentése mellett döntöttek.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság szerette volna elkerülni a természeti folyamatokba történő beavatkozást, de a bekövetkezett eseménysor ezt nem tette lehetővé.

Amennyiben a fióka mesterséges felnevelése sikerrel jár, úgy repatriációja során visszakerül a természetbe, mely eseményről a DINPI honlapján, és a facebook oldalán fogunk beszámolni.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás