A rovat kizárólagos támogatója

Észak-Pesten megkezdődött a szennyvíztisztítás „harmadik fokozatának” próbaüzeme. Az észak-pesti telep fejlesztésével jelentősen javul a Dunába kerülő tisztított víz minősége, mivel a telepről naponta, átlagban 150-160 ezer m3 szennyvíz tápanyagoktól megtisztítva kerül vissza a folyóba.

A Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. észak-pesti telepén május 25-én megkezdődött a szennyvíztisztítás ún. „harmadik fokozatának”, a tápanyag-eltávolításnak az egy éves próbaüzeme. A Fővárosi Önkormányzat finanszírozásában, a Világbank egymilliárd forintos támogatásával, a „GLOBAL ENVIRONMENTAL FACILITY” program keretein belül megvalósuló fejlesztés célja: a szennyvízben található tápanyagok eltávolítása.

Budapesten közel kétmillió ember élete épül a Duna vízére. Naponta mintegy 500 ezer m3 szennyvíz keletkezik a fővárosban. Ez évente annyi, mint a Velencei tó vízmennyiségének négyszerese. Ebből közel másfelet a Fővárosi Csatornázási Művek Észak-pesti Szennyvíztisztító Telepén ártalmatlanítanak. Magyarország második legnagyobb szennyvíztisztító telepe hét pesti és egy budai kerületből, valamint az agglomerációból gyűjti össze a szennyvizet.

A hagyományos, vagyis a mechanikai és biológiai tisztítást követően a víz tartalmazhat még olyan, a növények számára tápanyagul szolgáló nitrogén- és foszforvegyületeket, amelyek a folyóban káros növényi burjánzást, elmocsarasodást okozhatnak. Ezt nevezzük eutrofizációnak. A Fekete-tenger eutrofizációtól való védelme miatt csökkenteni kell a tápanyagterhelést, aminek egyik fontos eszköze a Duna vízgyűjtő területén található szennyvíztisztító telepek nitrogén- és foszfor-eltávolítási fokozatának kiépítése.

Az Észak-pesti Szennyvíztisztító Telep 1980-ban kezdte meg működését, és az eltelt 30 évben jelentős korszerűsítéseken ment keresztül. Eleinte az összegyűjtött szennyvizekből csak a mechanikai szennyeződéseket távolították el, 1986-tól azonban biológiai tisztítás is történik. A 2001-ben üzembe helyezett iszapsűrítő centrifugáknak köszönhetően a szennyvíziszap mennyisége számottevően csökkent. A 2002-ben befejezett kapacitásbővítésnek köszönhetően a telep napi 200 ezer m3 szennyvíz tisztítására vált képessé. A szaghatások megfékezése érdekében, ugyancsak 2002-ben lefedték a mechanikai tisztítóberendezéseket. A 2007-es fővárosi fejlesztésnek köszönhetően már a békásmegyeri és római-parti szennyvíz egy részét is ezen a telepen tisztítják meg.

A 200 ezer m3/nap kapacitású Észak-pesti Szennyvíztisztító Telep hatalmas biogáz-üzemével már jelenleg is hazánk egyik legnagyobb és legkorszerűbb tisztítóműve. A most elkészült 5 milliárd forintos beruházás befejezésével pedig már a legfejlettebb szennyvíztisztítási technológiát is alkalmazza. Az Észak-pesti Szennyvíztisztító Telep medencéinek hasznos térfogata a bővítés befejezése után a megelőző 94 ezer m3-ről 168 ezer m3-re emelkedett. Az eleveniszapos rendszer átlagosan 4,110 m3/óra, csúcsidőszakban 6,782 m3/óra, az új vonal pedig ezen felül átlagosan 3,475 m3/óra, csúcsban 5,731 m3/óra szennyvizet képes fogadni. Az új rendszer keverőkkel ellátott denitrifikációs medencéket tartalmaz. Innen a víz a keringetett levegőztető medencékbe jut. A foszfor eltávolítása vasklorid adagolásával, kémiai módszerekkel történik.

Az észak-pesti telep fejlesztésének köszönhetően jelentősen javul a Dunába kerülő tisztított víz minősége, mivel a telepről naponta, átlagban 150-160 ezer m3 szennyvíz tápanyagoktól megtisztítva kerül vissza a folyóba.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás