A rovat kizárólagos támogatója

Valentin-nap környékén nem csak az emberek, hanem a hiúzok is romantikus hangulatba kerülnek. A WWF Magyarország a mai Bálint napon bejárta az Év Emlősének hazai élőhelyét, az Északi-középhegység egy részét, hogy lábnyomok után kutasson. Bálint napján a verebek is párt választanak.

Épp februárban kezdődik az eurázsiai hiúz szaporodási időszaka – romantikus rituáléjukat pacsmagolásnak hívják. Ebből az apropóból a WWF Magyarország sajtókirándulás keretében nyomkereső kirándulásra indult a Börzsönybe Valentin-napon, miközben a fajról, valamint megóvásuk fontosságáról beszélgettek.

2019-ben a Vadonleső Program az eurázsiai hiúzt választotta az Év Emlősének
. A faj egykor egész Európa területén elterjedt volt, azonban a XX. század közepére Nyugat- és Közép-Európa nagy részéről állományai jelentősen visszaszorultak, mert az emberek tűzzel-vassal irtották őket. Európában becslések szerint jelenleg körülbelül 9000 hiúz él.

Hazánkban az Északi-középhegységben, főleg a Börzsönyben, a Zemplénben és az Aggteleki karszton, valamint Nógrád megye egyes részein élnek hiúzok, de jelentős létszámú populációról nem beszélhetünk. A szakértői vélemények jelenleg 10-15 egyedre becsülik a létszámukat, de vélhetően évente néhány példány illegális kilövés áldozatává válik. Éppen ezért nagyon fontos, hogy megóvjuk a hiúzokat és élőhelyüket.

A WWF Magyarország kutatóintézetekkel és más európai WWF irodákkal közösen az 5 évig tartó „EuroLargeCarnivores” LIFE projekt keretében azon dolgozik, hogy egy olyan felületet biztosítson, ahol az EU-ban élő különböző érdekcsoportok információkat gyűjthetnek és oszthatnak meg egymással az emberek és a nagyragadozók – többek között a hiúzok – együttélésével kapcsolatosan. Így a társadalmi, gazdasági és ökológiai kihívásokra irányuló megközelítések széles körben elérhetővé válnak.

Valentin-nap alkalmából támogasd Nagyragadozó-programunkat, és fogadj örökbe egy hiúzt!


Bálint napján a verebek is párt választanak
A Bálint-napi szokások eredete bizonytalan: lehetséges, hogy az egyház egy pogány ünnep közelébe egy fontos keresztény napot illesztett, így „ keresztelve meg” az ősi ünnepet.. A római tavaszkezdet a rossz kiűzésének, a tél végének megünneplése volt, mely mára egybeesik a Bálint (Valentin) nappal.
Ki volt Szent Bálint?


Ismét itt a környezetterhelő Valentin-nap. Ne csak a párodat, a Földet is szeresd!

Ismét itt a környezetterhelő Valentin-nap. Ne csak a párodat, a Földet is szeresd!

Itt a Valentin-nap, az üzletek és a virágboltok már felkészültek a rohamra. Február 14-én és az azt megelőző napokban csak az Egyesült Államokban mintegy 400 millió szál rózsát és 25 millió tonna csokoládét vásárolnak, majd adnak át kedvesüknek az emberek. Ennek az egyetlen ünnepnapnak az ökológiai lábnyoma felmérhetetlen, különösen, ha beleszámítjuk azt a hulladékmennyiséget, amely az ajándékozás kapcsán keletkezik.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás