A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Német, vietnami és magyar kutatók a teknősök egy további faját azonosították Észak-Vietnamban és Kínában, ez a foltos lágyhéjú teknős, azaz a Pelodiscus variegatus. Sajnos a kihalás fenyegeti.

A drezdai Senckenberg Természettudományi Társaság közleménye szerint a teknős mintegy 23 centiméter hosszú, zöldesszürke puha páncéljának mintázata feltűnő, nagy zöld-fekete foltok láthatók rajta, és főleg e morfológiai sajátossága segített a kínai lágyhéjú teknőstől elkülönülő fajként azonosítani. 

A kínai lágyhéjú teknőst (Pelodiscus sinensis) sokáig egyetlen, nagy területen – Kelet-Szibériától Vietnamig – előforduló fajnak tartották, ám minél közelebbről vizsgálják, annál több önálló fajt fedeznek fel, a most leírt foltos lágyhéjú teknős  az ötödik faj ebből a Pelodiscus-nemből. 

foltos lágyhéjú teknős Kép: Thomas Ziegler

A rossz hír az, hogy a foltos lágyhéjú teknőst is kihalás fenyegeti  természetes élőhelyük pusztulása és a halászat miatt, az állatok ugyanis szerves részét képezik a kelet-ázsiai konyhának. Ráadásul Vietnam északi részén egy betolakodó faj támaszt versenyt a foltos lágyhéjú teknősnek, amelyet végső soron akár teljesen ki is szoríthat – figyelmeztet a tanulmány.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek