A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

A márciusi japán atombaleset óta a környezetbe került radioaktív cézium-137 mennyisége 168-szorosa annak, mint amennyi a hirosimai atomtámadás idején egyszerre kiszabadult – írjta egy japán lap. A Tepco már három éve tudott a veszélyről, a kormány bírál.

A Tokio Simbun a kormány hivatalos adataira hivatkozva azt írja, hogy a március 11-i földrengésben és szökőárban megsérült fukusimai atomerőműből eddig 15 ezer terabecquerel sugárzó cézium-137 szabadult ki a környezetbe. Az 1945 augusztusában történt hirosimai atomrobbantáskor "csak" 89 terabecquerel harmincéves felezési idejű cézium-137 került a légkörbe. A lap hangsúlyozza, hogy a fukusimai baleset óta "elméletileg" 168,5-szer több cézium-137 szabadult ki, mint az atombomba felrobbanásakor. Hirosimában azonban 140 ezer ember halt meg rögtön hőtől, a robbanás erejétől, illetve utána hónapokon át a sugárzás következtében. A fukusimai atombalesetnek nem voltak halálos áldozatai.

A kormány a fukusimai sugárzással kapcsolatos számításokat egy parlamenti bizottság kérésére végezte el. A kabinet mindazonáltal hangsúlyozta, hogy nem ésszerű egy atomerőmű-baleset által előidézett sugárszennyeződést egy emberölésre tervezett atombombáéval összehasonlítani. Az 1986. évi csernobili atomerőmű-baleset során 900-szor több cézium-137 izotóp került a környezetbe, mint a hirosimai atombomba ledobásakor a francia Sugárvédelmi és Nukleáris Biztonsági Intézet (IRSN) becslései szerint.

A fukusimai válság kezdetén – amely a csernobili óta a legsúlyosabb atomerőmű-baleset – a japán hatóságok 20 kilométeres tilalmi övezetet jelöltek ki az egyes számú fukusimai erőmű körül. Több mint 85 ezren élnek közel féléve átmeneti szállásokon vagy előre gyártott elemekből készült házakban, anélkül, hogy bizonyosak lehetnének abban, hogy valaha is visszatérhetnek az otthonukba.

A Tepco már három éve tudott a veszélyről, a kormány bírál

Keményen bírálták tegnap a japán kormány illetékesei a fukusimai atomerőművet üzemeltető vállalatot, a Tepcót, mert már három évvel ezelőtt arra a következtetésre jutott, hogy veszélyt jelentenek az atomreaktorokra a tíz métert meghaladó óriáshullámok, ennek ellenére nem értesítette róla a hatóságok. Edano Jukio kormányszóvivő megerősítette a szerdán napvilágra került információk hitelességét, amelyek szerint a Tepco csak az idén március 7-én, három évvel a számítások elvégzése után, s mindössze négy nappal a pusztító földrengés és szökőár előtt tájékoztatta a veszélyről a japán atombiztonsági ügynökséget.

"Sajnálatra méltó, hogy a vállalat nem hozott óvintézkedéseket, holott lett volna rá elegendő ideje" – mondta Edano.  Az ügynökség illetékese, Morijama Josinori szerint a Tepcónak haladéktalanul lépnie kellett volna, mihelyt felmérte a veszélyt. A hivatal azonnali intézkedések megtételére utasította a Tepcót, de a vállalat ezt figyelmen kívül hagyta – tette hozzá.

A Tepco szóvivője, Junicsi Macumoto azzal védte vállalatát, hogy vezetői "nagyon valószínűtlennek" tartották azt, hogy tízméteres óriáshullámokat előidéző földrengés rázza meg a Fukusima prefektúra térségét, s ezért nem is tájékoztatták a számításokról az illetékes hatóságokat. A felmérés csupán feltevéseken és előzetes, szigorúan munkaanyag jellegű számításokon alapult – mondta. Szakértők szerint március 11-én a Fukusima-1 atomerőműre 15 méteres hullámok zúdultak, ami több atomreaktorban magolvadáshoz, illetve atomkatasztrófához vezetett.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek