A rovat kizárólagos támogatója

Súlyos visszalépésnek tartja az ombudsmani rendszer átalakítását Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa, aki szerint az sem kizárt, hogy gazdasági érdekek állnak a változtatások mögött.

Fülöp az origo-nak adott interjújában arról is beszélt, hogy a pozíció kiüresítésével kényes ügyek vizsgálata halhat el a jövőben, és bár a törvény szerint lehetőséget kapna rá, hogy a módosítások után folytathassa a munkáját, a súlytalanná és eszköztelenné váló poszton nem szívesen maradna a jövőben.

– Közleményben tiltakozott a múlt héten a közigazgatási tárca tervezete ellen, amiért az a jelenlegi szakombudsmanokat megszüntetve, az alapvető jogok biztosának helyettesévé tenné a jövő nemzedékek biztosát. Ez már az alaptörvény első, tavasszal megjelent változatában is így szerepelt, miért nem akkor tiltakozott?

– Akkor is tiltakoztam, de a tiltakozás hangsúlya akkor egy sokkal lényegesebb ponton volt: az egészséges környezethez való jog ugyanis nem szerepelt a tervezet első változatában. Mire eljutottunk az alaptörvény normaszövegéhez, addigra szerencsére nagyon sok minden megváltozott. Sőt szinte várakozásainkon felüli volt, hogy három ponton, a nemzeti hitvallásban, az alapvető rendelkezések között és a közpénzügyi fejezetben is említésre került a jövő nemzedékek iránti felelősség. Itt tehát, úgy érzem, megnyertük, amit meg lehetett nyerni.

– Ha fenntarthatósági szempontból összességében előnyére változott is az alkotmány, az ombudsmani struktúra egyszerűsítése, a jelenlegi szakombudsmanok megszüntetése benne maradt az elfogadott szövegben. Az ellen akkor miért nem emeltek szót?

– Az első, márciusi változathoz képest, amely csak általános helyettesekről írt, az elfogadott verzióban szereplő struktúrával nekem nem volt bajom, az engem ugyanis nem érdekel, hogy az áll-e a névjegyemen, hogy ombudsman, vagy csak helyettes. Ebből nem csinálok hiúsági kérdést. A lényeg, hogy legyen önálló legitimációnk és feladatunk, és az alaptörvényben ez a kettő benne volt. Ehhez képest csodálkozunk rá a közigazgatási tárca tervezetére, amelyben már az áll, hogy a "főbiztos" a munkáltatója a két helyettesnek. Ráadásul a jövő nemzedékekkel kapcsolatos, az alaptörvényben részletesen felsorolt jogköröket és feladatokat is elvette a tervezet, vagyis így, az alapvető jogok biztosának súlytalan és eszköztelen helyetteseként a környezetvédelemi ügyek felelősének már nem nagyon lesz mozgástere. Ezekkel a változtatásokkal – ha így maradnak – visszalépünk a zöldbiztosi poszt létrehozása előtti rendszerhez. 2007 óta a jövő nemzedékek biztosának például perindítási lehetősége van, vagy önkormányzati terveket, településrendezési koncepciókat véleményezhet. Több ezer hektárnyi zöld területet tudtunk ezzel az elmúlt három évben megmenteni, a tervezet szerint azonban ezek az eszközök a biztost már nem illetnék meg.

Fülöp Sándor - ma még zöldombudsmanFülöp Sándor – ma még zöldombudsman
– A kormány tervei szerint eredeti mandátumuk lejártáig a struktúraváltás után is helyükön maradhatnának a mostani ombudsmanok. Vállalná a folytatást a megváltozott feltételekkel?
– Ha tudok, ha engednek dolgozni, akkor vállalom, már csak a kollégáimmal szembeni felelősségem miatt is, de ha csak egy díszhelyettesnek kellek, akkor jobb dolgom is akad. A KIM tervezetében az alkotmánnyal szemben már nem az áll, hogy a biztos ellát különböző feladatokat, hanem csak hogy figyelemmel kísér bizonyos területeket. Ez nagyon nagy különbség, és nem azt vetíti elő, hogy a jelenlegi módon folytathassam tovább.
A teljes interjú itt >>>
 

Kapcsolódó anyagok:

Kinek és miért fontos a zöld ombudsman?

Sarkalatos tévedés

Több mint 60 civil szervezet a zöld ombudsmanért

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás