A rovat kizárólagos támogatója

A Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatósága szomorú szívvel tudatja, hogy régi munkatársunk és barátunk Horváth Gyula János a Szigetközi Tájvédelmi Körzet őrkerület-vezetője február 19-én fiatalon, mindössze 58 éves korában, hirtelen fellépő betegség következtében elhunyt.

Horváth Gyula 1961-ben született Győrben. A Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen szerzett agrármérnöki diplomát, de szakdolgozatát már a szigetközi nádasok lepkefaunájáról írta és védte meg. 2012-ben a Miskolci Egyetemen posztgraduális végzettséget szerzett régészeti kulturális örökség, védelem és hasznosítás szaktanácsadó szakon.
Ekkor már – 1989 októberétől – a Szigetközi Tájvédelmi Körzet természetvédelmi őre volt, ezt a munkakört töltötte be haláláig. Munkája a szenvedélye volt, a Szigetköz az élete.
Munkaidején kívül is a szeretett táj megismerését és megismertetését tekintette hivatásának. Saját honlapot hozott létre, amelyen összegyűjtötte a Szigetközzel kapcsolatos híreket, információkat, tanulmányokat. Fotogalériáiban mutatta be a természeti értékeket, amelyekért nem csak hivatásos természetvédőként, hanem civil szervezetekben is aktívan tevékenykedett.

Mindvégig megmaradt kedvelt szakterületének a lepidopterológia vagyis a lepkék kutatása, számos cikket publikált. Munkásságát 2002-ben Győr-Moson-Sopron Megye Szolgálatáért díjjal ismerték el, 2004-ben Miniszteri elismerő oklevelet kapott.
Betegsége váratlanul és tragikusan fiatalon ragadta el közülünk. Emlékét kegyelettel megőrizzük – írta a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás