A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: merce.hu

Juliette Binoche kezdeményezésére 200 művész követeli a klímaváltozás elleni azonnali politikai fellépést.

Pedro Almodóvar, Patti Smith és Tarr Béla is csatlakozott ahhoz a 200 művészhez, akik Juliette Binoche színésznő és Aurélien Barrau asztrofizikus kezdeményezésére nyílt levélben szólítják fel a politikusokat a klímaváltozás elleni harcra.

Az emberiség előtt álló legnagyobb kihívásra azonnali és határozott politikai válaszokat kell adni, írják a művészek a Le Monde hasábjain, közöttük elsősorban francia vagy frankofón alkotókkal, olyan világsztárokkal, mint Marion Cotillard, és a francia szcéna olyan ikonjaival, mint Sophie Marceau vagy Alain Delon. De az aláírók sorában akad számos nemzetközi nagyágyú is, mint az új-zélandi Jane Campion, a katalán Isabel Coixet és a spanyol Pedro Almodovar rendezők, vagy olyan színészek, mint Ralph Fiennes, Jude Law, Ethan Hawke, Kristen Stewart és Tim Robbins.

A nyílt levél néhány nappal azután lát napvilágot, hogy lemondott Emmanuel Macron francia köztársasági elnök kormányának egyik sztárja, a környezetvédelmi miniszternek elszegődött Nicolas Hulot tévés producer és műsorvezető.

Hulot váratlan és épp az évkezdésre időzített döntése különösen nehéz helyzetbe hozza Macront, nyilvánvalóvá téve, hogy a tavaly megválasztott államfő ígéretei és marketingfogásai ellenére a környezetvédelem, és a klímaváltozás elleni küzdelem teljesen háttérbe szorult az elmúlt évben. Ami egyébként logikusan következik a kormány neoliberális irányultságából, amit sajnos csak kozmetikázott, hogy folytatva a szocialista elődök politikáját, kiállt a glifozát gyomirtó vagy a méhgyilkosnak is nevezett neonikotinoidok betiltása mellett az uniós fórumokon.

Az atomlobbi legyűrte a zöldminisztert

Az atomlobbi legyűrte a zöldminisztert

Lemondott a francia kormány egyik legnépszerűbb tagja, az atomenergia alkalmazását ellenző Nicolas Hulot környezetvédelmi miniszter.

Döntését augusztus 28-án jelentette be a France inter rádiónak adott nyilatkozatában. Távozását azzal indokolta, hogy az elmúlt egy év alatt nem sikerült megfelelő fejlődést elérnie a környezetvédelmi kérdésekben, és úgy érezte, egyedül maradt, nem tudta felsorakoztatni a kormányt álláspontja mellett.


 

„Eljött a komolyság ideje, az egész bolygót érintő kataklizmának vagyunk tanúi: felmelegedés, a természetes életterek zsugorodása, a talaj, a víz és a levegő szennyezettsége, drasztikus erdőirtás. Minden indikátor riasztó: ebben az ütemben néhány évtizeden belül nem marad szinte semmi. Az emberek és a legtöbb élőlény helyzete kritikus”– írják a művészek.

Zajlik a fajok hatodik kihalási hulláma, méghozzá elképesztő sebességgel. Ahhoz túl késő, hogy mindezt megállítsuk, de ahhoz nem, hogy elkerüljük a legrosszabbat. A rövid szöveg vége, akárcsak az aláírók származása túlmutat a francia kontextuson, és a felhívást teljesen általánossá teszi, amely ma bárhol, bármely országban érvényes felszólítás:

„Úgy véljük, hogy hiteltelen bármely politika, amelynek konkrét, felvállalt prioritása nem e kataklizma elleni harc. Úgy véljük, hogy nem vehető komolyan az a kormány, amelynek elsődleges és revindikált célja nem annak megvédése, ami még menthető. Olyan politikákat javasolunk, amelyek tartják a távolságot a lobbiktól, és még akkor is, ha a belőlük fakadó intézkedések népszerűtlenek.

A túlélésről van szó. Épp ezért, lényegét tekintve nem tekinthetjük mindezt másodrendűnek. Rengeteg küzdelem legitim. De ha ezt elveszítjük, egyetlen másikat sem folytathatunk majd.”

Még súlyosabb a kormány kritikája, ha a rendkívül népszerű művészek kiállását egybevetjük azzal, hogy a friss közvélemény-kutatások szerint a franciák elsöprő többsége úgy véli, a politikai vezetés nem tett eleget a klímaváltozás elleni küzdelem érdekében. És szintén túlnyomó részük, 78 százalék azt akarja, hogy a környezetvédelem legyen a kormány prioritása- írta a MÉRCE.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás