Hirdetés

Egy hvg.hu birtokába került levélben figyelmeztette Mártha Imre volt MVM-vezér Süli János paksi bővítésért felelős tárca nélküli minisztert, hogy változtasson az atomerőmű-projekten, mert szerinte most van itt az utolsó lélektani pillanat, amikor ezeken még módosítani lehet. Ellenkező esetben a hibás döntések költsége akkora lesz, hogy azt a következő két generáció is nyögni fogja.

A felelősen gondolkodó szakemberek szeretnék, hogy ne úgy vonulj be a történelembe, mint a modern kori „Paks-Nagymarosi” Miniszter. A „nem én rendeltem – én csak megpróbálom felépíteni” jellegű önfelmentés soha nem a mi stílusunk volt. Vállald fel a szakmai problémákat, és jelezd a Kormánynak – ezt írta Süli Jánosnak, a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszternek Mártha Imre, a Magyar Villamos Művek volt vezérigazgatója egy négyoldalas, jól szerkesztett és a hvg.hu birtokába jutott levélben, amely szerint Mártha a régi ismeretségükre és „bajtársi” kapcsolatukra hivatkozva – az MVM-vezér nevezte ki Sülit az atomerőmű élére 2009-ben – küldte el szakmai véleményét a Paks II. beruházásról.

A „Tisztelt Miniszter Úr! Kedves Jani!” megszólítás után, a volt MVM-vezér szinte azonnal a tárgyra tér, azt hangsúlyozza, hogy ő semmilyen módon nem kíván közreműködni a projektben, az a célja, hogy „egy őszinte, kozmetikázás nélküli technokrata összefoglalót” adjon, „olyat, amilyet nem biztos, hogy manapság így tömörítve, kendőzetlenül” a miniszter elé tárnának.
Majd pontokba szedve felsorolja, hogy szerinte melyek a beruházással kapcsolatos legégetőbb problémák: FOLYTATÁS >>>

Paksi végjáték

Paksi végjáték

Nem kockáztatunk nagyot, ha leírjuk: a Roszatom által tervezett két atomreaktor soha nem fog felépülni Pakson.
A legújabb félhivatalos dátum, a 2032-es átadás egyértelmű választ ad a négy éve a levegőben lógó alapkérdésre: nem létezik olyan kalkuláció, ami kiadja, hogy egy 2019-ben alapozni kezdett, kereskedelmi áramtermelésre legkorábban 2033-34 körül képes atomerőművet, amelynek a hiteleit már 2026-tól törleszteni kell, érdemes fölépíteni.
Napenergia        468 millió/ megawatt
Atomenergia   1660 millió/ megawatt

Részletek >>>

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás