A rovat kizárólagos támogatója

A válaszadók több, mint 90 százalékának fontos a jövő nemzedékek érdekeinek védelme a kormány által kezdeményezett lakossági felmérés szerint. Még akkor is, ha az a jelenben bizonyos áldozatokkal jár. Ha az alkotmányozók ezt a véleményt valóban komolyan figyelembe veszik, akkor nehéz megérteni, hogy miért éppen a jövő nemzedékek sikeresen működő intézményes képviseletét akarják -lényegében – felszámolni a közeli napokban sorra kerülő, az alapvető jogok biztosáról címet viselő, az Országgyűléshez T/3585 számon előterjesztett törvényjavaslattal.

Mi történt volna, ha az elmúlt években nem működött volna a hivatal?:

– Átszervezték volna a regionális vízközműveket, majd privatizálták volna.
– Az évszázados magyar haszonnövényeket őrző génbankokat eladták, és felszámolták volna.
– A tokaji történelmi borvidék közvetlen szomszédságába egy 50MW teljesítményű szalma-égető erőmű épülne.
– Nem készülne törvény a világörökség védelmére.
– A Dunakeszi tőzegláp eltűnt volna.
– A Páty melletti termőföldek átminősítésével, 14 rendbeli jogsértés árán, óriásberuházás létesült volna.
– A közigazgatási eljárásba a helyi lakosság ma már nem szólhatna bele.
stb.

A jelenlegi társadalmi rendszerünk azon alapul, hogy feléli saját természeti tőkéjét. Ehhez képest a JNO következetesen tisztázza ezt az ellentmondást, és szakmai, civil hálózatok segítségével igyekszik megakadályozni a zöldfelületek beépítését, a városok és környékük élhetetlenné tételét.

A Jövő Nemzedékek Ombudsmanának az ombudsmanok körében sem tipikus a működése. Egyértelmű, hogy csupán a környezetvédelmi jogszabályokra alapozva nem védhetők a jövő nemzedékek érdekei. A jog eszköztárán túl új megközelítésre, rendszerszemléletre van szükség a világ környezeti konfliktusainak megértéséhez, az arra adható helyes válaszok kidolgozásához.
A JNO munkájávan a lekorszerűbb nemzetközi ismeretekkel, érvekkel és kommunikációval hívta fel a környezetpolitika, s a kormányzat döntéshozóinak figyelmét. Ebben a hivatalban ugyanis jogászok mellett természettudósok dolgozhattak közösen annak érdekében, hogy a jövő generációk életfeltételeit biztosító környezeti elemek legalább olyan minőségben és mértékben álljanak a jövőben is rendelkezésre, mint a jelenben.

A címbeli kérdésre tehát az a válasz, hogy a jelen és a jövő generációk számára egyaránt fontos, hogy megmaradjon a zöld ombudsman hatásköre annak érdekében, hogy a választók akarata szerint az Alaptörvényben az edigiekhez képest erősebben megjelenő környezeti jogok védelme megfelelő színvonalon valósulhasson meg.

F. Nagy Zsuzsanna
Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózata

Kapcsolódó anyagok:

F. Nagy Zsuzsa is Justitia Regnorum Fundamentum-díjas

Sarkalatos tévedés

Több mint 60 civil szervezet a zöld ombudsmanért

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás