A rovat kizárólagos támogatója

Rákkeltő kadmium és arzén a talajvizekben, több száz tonnányi higany a talajban, mérgek által veszélyeztetett ivóvízkutak. Ilyen és ehhez hasonló szennyezéseket tár fel a Greenpeace Magyarország a Mérgezett örökségünk című jelentésük 2. kötetében. A kiadványt a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes által szervezett „Fizessen a jövő nemzedék?” konferencián mutatták be.

A környezetvédő szervezet 2015 óta kezdte el feltérképezni az ország legszennyezettebb területeit, bemutatva, hogy hol milyen szennyezés található, és az adott szennyezés miként érintheti a környezetet és a lakosságot, valamint hogy milyen fázisban tart a kármentesítés. A Mérgezett örökségünk első kötete tizenöt olyan, gyakran rákkeltő és mérgező anyagokkal szennyezett magyarországi területet tárt fel, amely helyszínek teljes megtisztítása és kártalanítása többnyire azóta is várat magára – hiába követelte a Greenpeace mellett több helyi szervezet, lakos és politikus is a hatósági, illetve a kormányzati intézkedést.  Az első kötetben bemutatott területek és szennyezések: Fényes tanya • Budapesti Vegyiművek, Illatos út •Hortobágy • Kiskunhalas • Kunszentmárton • Óbudai Gázgyár • Sajóbábony • Soroksár • A gyömrői PEVDICséry-telep • Felsőtárkány • Balassagyarmat • Almásfüzitő • Naplás-bányák •Törökbálint

A jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes által tartott konferencián most bemutatott második kötetben a Greenpeace Magyarország tizenöt újabb „mérgezett örökséget” mutat be. A második kötetben bemutatott területek és szennyezések: Borsodchem • Szentendre • Tiszavasvári • Neszmélyi vörösiszap-tározó • MOTIM • Kolontár-Ajka • Nitrokémia • Abasár • Veszprém, volt Bakony Autóalkatrész Gyártó Zrt. • Dunaferr, Dunaújváros • Szigetszentmiklós, Bucka-tó • Budapesti Vegyi Művek, Kén utca • Miskolc, Digép • A miskolci LKM • Tiszapalkonya 

1000 tonna méreg Kiskunhalason 1000 tonna méreg Kiskunhalason
A képre kattintva galéria nyílik.

A jelentésbe bekerültek olyan közismert hazai cégek, ipari létesítmények, mint például a Borsodchem, a Dunaferr vagy az Alkaloida tiszavasvári üzeme, ahol a mai napig folyik a termelés, anélkül hogy a múltbeli szennyezések teljes kármentesítése befejeződött volna. A Borsodchem területe alatt például nagyjából félezer tonna higany található a talajban. Abasáron és Szentendrén a már bezárt létesítmények által okozott szennyezések máig veszélyeztetik az ivóvízbázist. Abasáron ezt megoldották úgy, hogy máshonnan hozzák az ivóvizet, Szentendrén pedig lezártak egyes ivóvízkutakat – de senki sem tudja pontosan, hogy mikor ér el újabb ivóvízkutakat a szovjet laktanya régi rákkeltő szennyezése. Szigetszentmikóson a Bucka-tónál a helyiek zavaros kútvízről számoltak be. A 2016-os mérések során kiderült: a 2015-ös, 4,7 milliárd forintos kármentesítés nem volt sikeres, bizonyos mérgek újra hatérték felett vannak a talajvízben, ezért újra neki kell futni a kármentesítésnek. Az Illatos út után a Budapesti Vegyi Művek (BVM) újabb komoly szennyezésére derült fény, amit a jelenleg is működő CF Pharma jelenléte csak tovább növelhet.
A BVM Kén utcai telephelyén a rákkeltő kockázatú diklór-metán tízezerszeresen haladta meg a „B” határértéket a talajvízben. Rákkeltő kadmiumot a határérték több mint 12 000-szeresében mutattak ki. Az üzemterületen erőteljesen savas, 2,4-es pH-jú talajvizet észleltek. A zöldhatóság dokumentuma alapján „a szennyezett talajvíz az agresszivitásával az épített környezetet is komolyan veszélyezteti”.

Az ajkai vörösiszap-tározókkal történt katasztrófa árnyékában nem esik elég figyelem a nem megfelelően szigetelt tározókra, melyek elszennyezték a környék talajvizét. A 2015-2016-os jelentések szerint a talajvízben visszaköszön a vörösiszap lúgossága, a „B” határérték szerinti maximális 9-es pH több mint ezerszeresét, 12-es feletti pH-t is mértek. Rákkeltő arzén a normál szennyezettségi határérték több mint százszorosában volt kimutatható.

A hatóságok sok esetben példás hatékonysággal és a jogszabályok szellemének megfelelően adták át a közérdekű adatokat a zöld szervezetnek, de volt néhány olyan szennyezés, melynek feltárást kifejezetten megnehezítették a hatóságok. A Csepel Művek esetében a Pest Megyei Kormányhivatal például indokolatlanul magas összeget kért az adatok kiadásáért, a BVM Baranya megyében található hidasi és garéi lerakóinak esetében pedig a kormányhivatal egyszerűen megtagadta a közérdekű adatok kiadását. Utóbbi esetben a Greenpeace Magyarország a bírósághoz fordult a nyilvános adatok kiadásáért.

TOVÁBBI KÉPEK A KONFERENCIÁRÓL >>>

A Mérgezett örökségünk című jelentésben bemutatott harminc szennyezett terület azt mutatja: a jelenlegi jogszabályi környezet nem biztosítja megfelelően a környezetre és a lakosságra veszélyes szennyezett területek felszámolását. A zöld szervezet ezért támogatja a jövő nemzedékek ombudsmanját abban, hogy a Fizessen a jövő nemzedék? konferencia tapasztalatai alapján a környezetvédelmi biztosítékadást és az akadozó kármentesítési ügyek megoldását előmozdító jogszabályi javaslatokat kezdeményezzen. „A súlyos és veszélyes szennyezések megtisztítását és kármentesítését sürgősen el kell kezdeni állami program keretében, és a »szennyező fizet« elvének érvényesítésével a költségeket utólag érvényesíteni kell ott, ahol még elérhetőek a felelősök. Az újabb szennyezések megelőzése érdekében pedig valós pénzügyi garanciákat kell kérni a veszélyes anyagokkal, hulladékokkal dolgozó cégektől, hogy a szennyező garantáltan meg tudja fizetni az általa esetlegesen okozott környezeti kár elhárítását. Sürgős cselekvést várunk a kormányzattól a méregmentes Magyarország érdekében” – nyilatkozta Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag-szakértője. A Greenpeace Magyarország 2017 őszén petíciót indított, amelyben felszólítja a magyar kormányt a szennyezett területek felszámolására, kármentesítésére, illetve „a szennyező fizet”-elv jogszabályokba ültetésére. A petíciót már több ezren írták alá, és továbbra is lehet csatlakozni az act.gp/meregmentes oldalon.

Kapcsolódó anyagok:

Mi történt az elhagyatott veszélyes hulladékkal? Kiskunhalas mérgei

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás