Hirdetés

A Mészáros Lőrinc-féle Opus Global Nyrt. közvetett tulajdonában lévő Mátrai Erőmű Zrt. (MERT) eladta eladta 16 megawattos visontai naperőművét, és egy ahhoz kapcsolódó bükkábrányi rekultivált bányaterületét az államnak. Előbb az MVM egyik leányvállalatához, utóbbi a Nemzeti Földalapkezelőhöz került.

A Paks utáni legnagyobb magyar áramtermelő tehát marad Mészárosé, a naperőmű és a bányaterület viszont az államé lesz, de előbbi üzemeltetését és karbantartását a továbbiakban is a Mátrai Erőmű Zrt. végzi. 

A közlemény szerint az adásvétel „illeszkedik a Mátrai Erőmű hosszú távú stratégiájába, amelynek célja, hogy 2030-ban is a vállalat adja a hazai villamosenergia-termelés ötödét”.  A MERT megújuló energiaforrásokra alapozva, illetve az energiatárolási és -szabályozási technológiák létesítésével készül a szén alapú erőművek fokozatos kiváltása utáni időszakra. Az ehhez szükséges, több tízmilliárd forintos projektek megvalósítása érdekében a vállalat értékesíti egyes vagyonelemeit – idézi a közleményt a Menedzsment Fórum – melyet a 444.hu szúrt ki.

Ehhez kapcsolódik a bükkábrányi bánya rekultivált földterületeinek értékesítése is. Az egykori hányóterületeken mezőgazdasági művelésbe sorolt földrészleteket, jellemzően erdőket alakított ki a Mátrai Erőmű Zrt. Az így létrejött ingatlanok már nem szolgálták a vállalat működését, ezért a mezőgazdasági területeket a társaság felajánlotta a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek. A szerződést december 10-én írták alá, a vételárat még idén kifizeti a földalapkezelő.

Nyereséges pálya

Az Opus közleménye kitár arra: a MERT célja, hogy a megváltozott körülményekhez igazodó, stabilan nyereséget termelő pályára álljon, mert csak így tudja betölteni a villamos energia stabil termelésén keresztül a nemzetgazdaságban rá jutó stratégiai szerepét és garantálni a munkahelyek megőrzését. A Mátrai Erőmű tízéves megújulási programjának megvalósításával képes lesz átvezetni a vállalatot a karbonmentes gazdaságba. Ennek egyik első eleme az új, bükkábrányi naperőmű, amely a tervezettnél korábban, már februártól áramot termel. A következő fotovoltaikus erőmű Halmajugrán valósul meg, szintén egy bányaművelés után rekultivált területen; a fejlesztés előkészítésén már intenzíven dolgoznak a társaság szakemberei. A két naperőmű 40 megawattnyi áramot termel majd.

A napelemparkot még az RWE indította be 2015-ben, és nemrég a bővítését is előkészítették. A naperőmű kapacitása most 16 MW-os, ami körülbelül 4000 háztartást tud ellátni árammal, a bővítés kétszer 20 MW-ról szól. Úgy néz ki, ezt már nem Mészáros fogja levezényelni, hanem az állam – írta korábban az adásvétel kapcsán a 444.hu.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás