Hirdetés

December 17-én az Országgyűlés megszavazta az Alaptörvény harmadik módosítását, amely a termőföld és az erdők forgalmáról, az integrált mezőgazdasági termelésszervezésről és a mezőgazdasági üzemszabályozásról később megalkotandó törvényeket sarkalatossá nyilvánítja. Az Alapvető Jogok Biztosához fordult az Élőlánc Magyarországért az alaptörvény 3. módosítása ügyében.

A szavazást követően a FIDESZ frakciója 250 ezer Ft-os pénzbüntetésre ítélte dr. Ángyán Józsefet, mert ő az előzetes frakciódöntés ellenére, egyedüliként, a javaslat ellen szavazott. Az értesítést tartalmazó levelében a frakcióigazgató, Balla György, majd későbbi nyilatkozataiban (Magyar Nemzet 2012. december 18. és 2013. január 10.) Rogán Antal frakcióvezető is lényegében elismerte, hogy a frakció minden tagjára vonatkozó kötelező támogató szavazást rendelt el e tárgykörben.

Az Élőlánc Magyarországért véleménye szerint a kötelező szavazás intézménye alkotmányellenes, az ekként született törvény kényszer hatása alatt jön létre. A kötelező szavazás és annak szankcionálása a képviselők döntési szabadságának korlátozása, az ilyen korlátozás viszont ellentétes a hatályos alaptörvénnyel, amely egyebek mellett egyértelműen kimondja, hogy a képviselő e tevékenységének vonatkozásában nem utasítható.

A demokratikus jogállam védelme és megőrzése érdekében az Élőlánc Magyarországért emiatt az alapvető jogok biztosához fordult azt kérve, kezdeményezze a törvény alkotmányossági felülvizsgálatát a tekintetben, hogy megszületésének körülményei megfeleltek-e az alaptörvény szellemiségének és az abban részletesen foglaltaknak. Az Élőlánc Magyarországért reméli, hogy az Alkotmánybíróság nem késlekedik annak megállapításával, hogy egy kényszer hatása alatt született jogszabály alkotmányellenes.

Élőlánc Magyarországért Elnöksége

Kapcsolódó anyagok:

A népképviseletet kérdőjelezi meg a frakcióbírság Ángyán szerint

Ángyán megfizet a kiszavazásért

Alaptörvény 3.0 – Ángyán kiszavazott

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás