A rovat kizárólagos támogatója

Trump lépései szégyenteljesek a republikánusokra nézve is, hiszen még Richard Nixon republikánus elnök hozta létre a környezetvédelmi ügynökséget. A brazil elnök kormányzásának első hetében lemondásra kényszerítette a környezetvédelmi ügynökség vezetőjét. Az orbáni Magyarországon is megsemmisítették a környezetvédelmi apparátust, holott ez ellentétes az egészséges környezethez való jogot biztosító alkotmánnyal.

A globális nagypolitika és a főáramlatú média évtizedek óta félvállról veszi az ökológiai rendszer és a klíma részéről érkező vészjelzéseket. Holott a klíma-menekültek megjelenésével a centrumtérségek államainak belső társadalmi kohéziója is megbomlik – az ENSZ adatai szerint 2008 óta mintegy 210 millió ember kényszerült elhagyni lakhelyét az extrém időjárás vagy szárazság következtében. Új-Zéland vette föl először a biztonságpolitikai kesztyűt a nyugati világban és tavaly nyári Stratégiai Védelempolitikai Állásfoglalása a klímaváltozást egy olyan veszélyforrásként írja le, amely „a gyenge kormányzású régiókat destabilizálja”, így felerősítve a „hagyományos biztonsági kihívásokat”.

A rombolás mitől keresztény és konzervatív?

De miért van az, hogy korunk olyan erős, önmagukat keresztény-konzervatívnak tartó vezetői, mint Orbán Viktor, Donald Trump és Jair Bolsonaro konzekvensen és kérlelhetetlenül szétverik a természetvédelem intézményrendszerét? Hiszen természeti környezetünk elpusztítása nem következik sem a keresztény hittételekből, sem a konzervatív ideológiákból. Egyszerűen csak az üzleti lobbikkal való gátlástalan kollaborációról lenne szó? Nos, pár gondolat erejéig most ennek megyünk utána.

Az Egyesült Államokban a demokrata párt közelebb áll az IT-vállalatokhoz, míg a republikánusok a fosszilis energiahordozók bányavállalataihoz, így ez utóbbiak szabályozásának leépítésére Trump nagy hangsúlyt fektetett – amelyet aztán a gazdaság stimulációjaként adott el a köznépnek. Trump a környezetvédelem legfőbb intézményét (EPA) egyszerűen és szemérmetlenül átadta az energia-lobbbinak. Két éve azt a Scott Pruittot nevezte ki az EPA élére, aki korábban Oklahoma szövetségi állam legfőbb ügyészeként 13 alkalommal indított eljárást az EPA ellen és szakmai pályája megtestesíti a nagyipar és a nagypolitika összefonódását. 2014-es újraválasztási kampányfőnöke Harold Hamm, a Continental Resources nevű oklahomai energia vállalat cégvezetője volt.

Trump fenti lépései szégyenteljesek a republikánusokra nézve is, hiszen Richard Nixon republikánus elnök hozta létre az EPA-t 1970-ben és egyben erősen támogatott minden olyan törvénytervezet, amely gyakorlatilag megteremtette az ország környezetvédelmi jogrendszerét. De a globális környezetvédelmi mozgalmak aztán általában baloldali-liberális politikai vonulatokhoz kerültek közelebb, ahogy azt a legvilágosabban az 1980-ban alapított német Zöld Pártnál láthatjuk. Trump pedig a balliberális Obama eredményeit minden szinten igyekszik földbe taposni, ezért (is) lépett ki a Párizsi Kímaegyezményből és tiporja szét az elődje által megalkotott környezetvédelmi szabályozórendszert.


Az EPA megtépése – Trump antizöldítése

Az EPA megtépése – Trump antizöldítése

Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) súlyos leépítés elé néz, csupán a szervezet váza marad meg, ami azt jelenti, hogy igen sok területi szerződések keretében elvégzett feladat a jövőben elmarad, és nem lesz, aki a tiszta levegő, víz és talaj érdekében lépjen.

Trump gyorsan eltörölte Obama környezetvédelmi intézkedéseit – újabb környezetvédelem-ellenes lépése nem túlságosan meglepő. Valójában nem érdeklik a tények. A környezetvédelmet érintő intézkedései szerintem már eddig is minden biztosítékot kicsaptak. Nem tud már itt meglepni senkit sem. Mélyen magából olvasva azt nyilatkozta, hogy „született érzékem van a tudományhoz” és arc sem rezdült, a mennyezet sem szakadt le. Játszi öngúnynak olvasnám a gondolatot, ha feltételeznék a szerzőjéről ekkora ‘intelligenciát’. De: nem. Egocentrikus pozőr a Föld egyik kiemelt gazdaságát vezető ember. Részletek >>>


 Bolsonaro és Orbán

Orbán Viktor Jair Bolsonaro beiktatásán egyedüli európai miniszterelnökkéntOrbán Viktor Jair Bolsonaro beiktatásán egyedüli európai miniszterelnökként

Jair Bolsonaro még csak egy hete Brazília elnöke, de alaptalan rágalmaival már ezalatt lemondásra tudta kényszeríteni a környezetvédelmi ügynökség vezetőjét. Bolsonaro hivatalba lépésének első napján (!) áthelyezte az őslakos rezervátumok – ez Brazília területének 13 százaléka – alapítási és felügyeleti hatáskörét az üzleti lobbik által uralt mezőgazdasági minisztériumhoz. Márpedig a brazil őserdők nélkül képtelenség kontrollálni a globális felmelegedést – ezt a Bolsonaro mögött álló evangélikus keresztények a végső üdvözülés előtti apokalipszisnek foghatják föl, de a közemberek számára ez maga lesz a horror.

Az orbáni Magyarországon is megsemmisítettéka környezetvédelmi apparátust, tavaly novemberben egy lépésben az agrártárca környezetügyért felelős államtitkársága állományának 40 százalékát küldték el, a környezetvédelmi főosztályon például 17 dolgozó közül nyolcan kaptak felmondó levelet ügyfélkapujukra. Ilyen óriási leépítési hullám EU-s tagállamban még soha, sehol nem történt ezen a területen, más európai államban inkább erősítik a természet- és környezetvédelmet. A jelek szerint az sem számít, hogy a környezetvédelem hatósági, intézményi garanciáinak ilyen fokú meggyöngítése ellentétes az egészséges környezethez való jogot biztosító alkotmánnyal, az alkotmánybíróság vonatkozó határozataival, és azokkal a kötelezettségekkel, amelyeket a zöld intézményrendszer megerősítése tárgyában az uniós csatlakozáskor hazánk vállalt.

Káncz Csaba jegyzete először a privatbankar.hu-n jelent meg.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás