A rovat kizárólagos támogatója
organica

Európai Uniós támogatással fejlesztette tovább az Organica Zrt. a már korábban is komoly nemzetközi sikereket elért, botanikus kert kinézetű Élőgépek technológiáját. A magyar fejlesztésű szennyvíztisztítási technológia beruházási, üzemeltetési költsége és a keletkező iszap mennyisége is jelentős mértékben tovább csökkent.

Az Organica FCR névre keresztelt második generáció nemzetközi bemutatójára a világ egyik legnagyobb vízipari kiállításán, a müncheni IFAT-on került sor, rendkívül nagy érdeklődés mellett. A nemzetközi megmérettetés igazolta, hogy az Organica mind a gazdaságossági, mind a tisztítási paraméterek alapján a világ vízipari technológiáinak egyik vezető szereplőjévé vált. Az Élő gépek továbbfejlesztett változatára a következő hónapokban több jelentős megrendelés és ehhez kapcsolódóan magyar eredetű mérnöki szolgáltatás- és berendezés-export várható.

Az Organica indulása óta olyan szennyvíztisztítási technológiák fejlesztésével és elterjesztésével foglalkozik, melyek a vízipar paradigmaváltása és fenntarthatósági szolgálatában kiemelkedő hatékonyságot képesek biztosítani. Ezen munka eredményeként az Organica kifejlesztette az Élőgépek néven ismert, botanikus kertekre emlékeztető kialakítású, üvegházas tisztítók legújabb generációját, az Organica 2.0-t, azaz az Organica FCR (Food Chain Reactor) technológiát.

Az Organica Élőgépek rendszerben élő növények gyökérzete nyújt természetes biofilmhordozót, azaz élőhelyet a rendszerben burjánzó különféle ökoszisztémáknak. Hogy megsokszorozzák a rendszer előnyös tulajdonságait, az Organica kutatói a gyökérzónát egy különleges, új biofilm-hordozó megoldással, speciális 3D struktúrában elhelyezett biotextillel kombinálták azért, hogy az egyedülállóan nagy felülettel bíró hordozók és speciálisan kontrollált körülmények lehető séget teremthessenek arra, hogy a rendszerekben a megszokottnál jóval sokrétűbb biológiai sokaság, több szintű tápláléklánc jöhessen létre és maradhasson fenn. Az összetett biológiai sokféleség együttműködésében a szennyezőanyagokat táplálékként feldolgozó mikroszkopikus élőlényeket magasabb rendű szervezetek vadásszák le és fogyasztják el a reaktorlánc végén, lehetővé téve további nagymennyiségű aktív biológia „harcba állítását”, azaz magasabb tisztítási hatásfok elérését, stabilitását és a szennyvíziszap mennyiségének csökkentését.

Az Organica FCR technológia megvalósítását több éves fejlesztési projekt előzte meg, az Organica Telkiben működő kutatás-fejlesztési központjában végzett laboratóriumi és félüzemi kísérletek, szoftverfejlesztés és technológiai modellezés keretében. Mindennek köszönhetően a jövőben épülő FCR rendszereket mesterséges intelligencia fogja vezérelni, amely képes lesz a biodiverzitás szennyvíz paraméterekhez és tisztítási körülményekhez történő optimalizációjára. A megoldás először a 2012. májusában megrendezett IFAT nemzetközi szakmai vásáron került bemutatásra, nagy sikerrel, azonban az Organica már az új eljárással, Indonéziában épülő szennyvíztisztító tervein dolgozik valamint új Organica FCR telepek el készítését végzi helyi partnereivel az Egyesült Királyságban és Kínában is.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás