A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: g7.hu

Van egy nyolcvanezres spanyol város, ahol nem zavar senkit az autók zaja, ugyanis azokat teljesen kitiltották – és egyáltalán nem bánták meg.

Miguel Anxo Fernández Lores 1999-ben lett polgármester, amikor még napi 14 ezer autó ment végig egy-egy úton. Miután Lores átvette a városvezetést, rögtön sétálóutcává alakította mind a 300 ezer négyzetméternyi középkori városközpontot, és gránitburkolattal látták el az utcákat. Később kiterjesztették az autómentes övezetet. Így a belvároson egyáltalán nem lehet áthaladni autókkal, csak a város szélén, illetve a föld alatt kialakított parkolókban lehet otthagyni a járműveket.

Az előnyök pedig szemmel láthatóak. Amellett, hogy 2009 óta egyetlen ember sem halt meg közlekedési balesetben, a széndioxid kibocsátás is 70 százalékkal csökkent. A korábbi autóutak közel háromnegyedét már gyalog vagy biciklivel teszik meg az emberek, és miközben a régió többi városában fogy a népesség, Pontevedrában 12 ezerrel nőtt a lakosok száma. Emellett a plázastopnak köszönhetően a kisvállalkozásoknak is jól megy az üzlet, még a Spanyolországban elhúzódó gazdasági válság ellenére is – írja a Guardian.
 

Lores a baloldali Galíciai Nacionalista Blokk tagja, ami ritkaság a szilárdan konzervatív beállítottságú északnyugati régióban. A néhány hónapja lemondott Mariano Rajoy miniszterelnök is Pontevedrában született, igaz, a polgármester szerint ő maga nem sokat érdeklődött a helyi városrendezés iránt, amivel Pontevedra egyébként számos díjat nyert.

Vannak persze panaszok is a rendszer ellen, ám ezeket igyekeznek orvosolni. Esküvők idején például az ifjú párnak – de csak nekik – megengedik, hogy autóval végigguruljanak a városon, illetve ugyanígy kivétel vonatkozik a temetésekre is.

autómentes Pontevedra  Spanyolország  kép: Luis Pereiro Gomez

A G7 szerint a leggyakoribb panasz, hogy az autók kitiltása torlódást okozott a városszélén, ahol nincs elég parkolóhely. Többek szerint probléma, hogy nincs megoldva a tömegközlekedés a város szélétől a belvárosig, de azért azt is elismerik, hogy nagyon élhető lett a város autók nélkül. Az óceánparti Pontevedrában elég gyakran esik az eső, ami miatt sokan autóba ültek korábban, ám ezt egyre kevesebben teszik.

A város átalakítását egyébként a helyi önkormányzat önállóan finanszírozta, a régiós, illetve a központi kormányzattól sem kaptak támogatást.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás