Hirdetés
(X)

A MagNet Bank második alkalommal bízza több tízmilliós társasági adójának szétosztását a „nagyérdemű közönségre”. Ezúttal nemcsak ügyfeleire számít, hanem bárkire, akinek van „egy kattintásnyi” ideje egy számára kedves művészeti társulat forráshoz juttattatására.

A TAO szavazás online shortlist-jén 22 szervezet javára adhatjuk le voksainkat október 8 – 29. között, az összeget pedig ezt követően a szavazatok arányától és a szervezetek által befogadható összegtől függően osztja szét a bank.

A társasági adó olyan jövedelemadó, amelyet gazdasági tevékenységet végző társaságok bizonyos feltételek mellett felajánlhatnak látvány-csapatsport és előadó-művészet kategóriákban működő befogadó intézményeknek.  2018-ban a MagNet esedékes társasági adóját a bank honlapján rövid bemutatkozóval is megjelenített 22 előadó művészettel foglalkozó társulatnak ajánlja fel. A támogatásra jelöltek között megtalálhatóak művészeti és kulturális egyesületek, alkotóműhelyek, kisebb közösségi színházak, kortárs tánc társulatok, pályakezdő alkotókat támogató és tehetséggondozással foglalkozó nonprofitok, valamint közismertebb színházak is.  

A MagNet Banknak nem ez az első nagy hatást keltő kezdeményezése, közösségi szemléletének fontos alkotóeleme a szolgáltatásaiba és termékeibe épített segítő, aktivizáló funkció. Közösségi Adományozási Programján (KAP) keresztül 2010 óta ösztönzi ügyfeleit arra, hogy társadalmi szervezetek javára adakozzanak a bank profitjából. Emellett Segítő Bankkártya Programja keretén belül a kártyás vásárlások egy részével járul hozzá egy – az ügyfél által preferált – társadalmi szervezet törekvéseinek megvalósításához.  Így az évek során a közösségi összefogásnak köszönhetően összesen több mint 247 millió forinttal segítették társadalmi és környezeti fókuszú projektek sikerességét. Ezt a jó szokást kívánja a bank bővíteni a másodjára meghirdetett TAO szavazással is, ám ebben az esetben nem csak a MagNet közösség részvételére számít, hanem mindenkire, aki döntése által szívesen adna hozzá egy „darabot” a magyar kultúrához.  

A MagNet közösségfejlesztési igazgatója, Molnár Csaba elmondta: „Életünk során millió döntést hozunk meg, és ezek közül temérdek választásunk bizonyul kockázatos vállalásnak, amelynek jövőbeli eredménye nehezen látható előre.

Szerencsére azonban vannak olyan pillanatok, ahol csak jól dönthetünk.  Fontos, hogy éljünk a számunkra felajánlott lehetőségekkel, és ha alkalmunk adódik, akárcsak egy szavazattal támogassuk azokat, akik odaadóan tevékenykednek az egészség és környezet védelméért, az esélyegyenlőségért, vagy épp a kultúráért.

Örömmel tölt el bennünket, amikor a MagNet-et körülvevő aktív közösséghez szólhatunk, számunkra a TAO-nk szavazásra bocsátása is egy olyan momentum, amikor megmutatkozhat az összefogás, összeadódhat a sok kis egyéni döntés eredménye.”   

 

 


A MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt., az 1995-ben alapított HBW EXPRESS Bank Zrt. jogutódja, 2010.04.30 óta folytatja tevékenységét ezen a néven. A 100%-ban magyar tulajdonban lévő pénzintézet küldetése, hogy Magyarország első professzionális etikus közösségi bankjaként, ügyfelei közreműködésével, felelős és transzparens módon, valódi választási lehetőségek révén forrást biztosítson olyan kezdeményezések számára, amelyek pozitívan hatnak környezetünkre és társadalmunkra, amelyek közös jövőnk biztosítékai lehetnek. A Bank víziója a közösségekre támaszkodó és közösségeket építő első hazai újbankként működni, amely azt a felemelő érzést nyújtja ügyfeleinek, dolgozóinak, üzleti partnereinek és tulajdonosainak, hogy a pénzügyeikkel is sokat tesznek a társadalomért és a környezetért. A MagNet Bank fontos támogatója a fenntartható fejlődésnek hazánkban.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás