A rovat kizárólagos támogatója

A megújuló energiaforrásokból termelt villamos energia mennyisége meghaladta a szénből előállított áramét Németországban 2018 első félévében. Erre korábban ilyen időtávon még nem volt példa.

A szél-, nap- és vízenergia, valamint a biogáz alapon termelt villamos energia Németország áramfogyasztásának 36,3 százalékát fedezte 2018 januárja és júniusa között, míg a szénerőművek 35,1 százalékát termelték meg. A megújulók termelése rövidebb időszakokra már korábban is meghaladta a szénerőművekét, de ez az első alkalom, hogy ilyen hosszú időtartamon is túlnőttek a fosszilis energiaforráson.

2017 hasonló időszakában a megújulók az összigény 32,5 százalékát, a szén pedig 38,5 százalékát tudta kielégíteni a német BDEW (Bundesverband der Energie- und Wasserwirtschaft) iparági egyesület adatai szerint.

Az Euractiv szerint a rekord elérésében a kedvező időjárási körülmények, valamint az alacsonyabb fogyasztás is szerepet játszott. Ugyanakkor nagymértékben hozzájárult a jelentős szén-dioxid-kibocsátási értékeket mutató feketeszén felhasználásának csökkenése, míg a lignit és a barnaszén részaránya viszonylag stabil maradt 2017-hez viszonyítva.

Ezzel együtt az ország képtelen tartani eredeti szén-dioxid-kibocsátási célját. Az ország a tervezett 40 százalék helyett csak 30 százalék körüli értékben lesz képes csökkenteni üvegházgáz-kibocsátását 2020-ig (az 1990-es szinthez képest).

Napfényes Albion

Ha a németországinál rövidebb ideig is, de az Egyesült Királyságban szintén új csúcsokat ért el a megújulóenergia-termelés az elmúlt időszakban. A szigetországban június utolsó hétvégéjén rövid időszakra a napenergia termelés meghaladta a fölgázüzemű erőművek termelését; szombat kora délután ugyanis a napenergia részaránya 27,8 százalékra kúszott fel a brit áramellátásban, míg a földgáz 27 százalékot biztosított. Ugyanekkor a szélenergia- 9,7 százalékot, míg a nukleáris energia 22,6 százalékot tett ki (az import, a tárolt energia felhasználás, a vízenergia 9, a biomassza 3,9 százalékos súlya mellett – számolt be a The Guardian-re hivatkozva a portfolio.hu.

 

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás