A rovat kizárólagos támogatója

A Környezet-és Természetvédő Szervezetek 22. Országos Találkozóját március 15-18 között tartották Kiskunhalason. Az OT első, és a második fél napja az ún. előprogram. Idén az egyiket a CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület szervezte a környezeti nevelés eszközei és eszköztelensége témakörben.

Az előprogram célja annak bemutatása volt, hogy a fenntarthatóságra nevelés és a környezeti nevelés eszközrendszerében milyen lehetséges megoldások születtek a Dél-Alföldön a folyamatosan változó szabályozók és a kedvezőtlen gazdasági-társadalmi hatások ellensúlyozására. Terepi programokon és bemutató előadásokon vett részt a kb. 30 résztvevő. Itt a gyakorlat oldaláról mutatták be a sokszereplős rendszert, azt, hogy az egyes közreműködők milyen hatékonysággal tudnak vállalt feladataiknak megfelelni, s hogy a különböző szintű együttműködésekkel hogyan javíthatók a cél érdekében végrehajtott programok.

A program március 15-én a Mórahalom melletti Nagyszéksóstón kezdődött, itt Szűcs Anikó, a Zöld Közösségi Ház és Erdei Iskola vezetője mutatta be a dél-alföldi erdei iskolák hálózati együttműködésének eredményeit. Ezután átsétáltunk a hajdani határőr épületekből átalakított oktatóközpontból a természetvédelmi területre, ahol Mizsei Edvárd, a CSEMETE nagyszéksósi kétéltűvédelmi programjának eredményeiről mesélt. Az országút tómenti párszáz méteres szakaszán korábban az egyesület önkéntesei minden évben nádkerítésekkel terelték össze, és vödörtaxizták át a szaporodni igyekvő kétéltűeket. Nemrég a Kiskunsági Nemzeti Park pályázati pénzből kiépítette az út két oldalán azt a beton terelő rendszert, mely a két békaalagútba irányítja az állatokat. Ezek a korszerű alagutak, melyeken nyílások vannak, a tervek szerint hatékonyabban működnek a „sima” sötét alagutaknál – persze az első eredményekre még pár hetet várni kell.
Krnács György, a KNP Igazgatóság, őrkerület vezető mutatta be a Nagyszéksóstó élővilágát, és mesélt a természetvédelmi fejlesztések és a környezeti nevelés terepi eszközrendszeréről is.

Környezeti nevelés a Dél-Alföldön Környezeti nevelés a Dél-Alföldön

Ezután buszoztunk a Szegedi Tudományegyetem Tudáskapujába, ahol Ilosvay György igazgató tartott nagyon érdekes előadást és tárlatvezetést (ebben segített Illés Gábor, a Tudáskapu munkatársa is.) A kémiai kísérlettől a gömbhalig, a gesztenyeszemű fókától a tudománytörténeti relikviákig sok mindenről hallottunk nagyon érdekes dolgokat.
Utunk az algyői Fehér Ignác Általános iskolában folytatódott. Az zöld iskolát, és az Ökoiskolák Hálózatának feltételrendszerét és működését Iván Zsuzsanna igazgatónő mutatta be.

A megfáradt zöldeknek péntek reggel Bojtos Ferenc, a CSEMETE, irodavezetője mesélt a szállás, azaz a Bugaci Oktatóközpont történetéről, az aktuális fejlesztésekről és a tervekről. Ábrahám Krisztián, KNP Igazgatóság oktatási referense pedig a nemzeti park, a civil szervezetek és az oktatási intézmények együttműködésekről tartott előadást.

A biodiverzitás monitorozása a közoktatásban – hogyan kapcsolódhatnak diákok a biológiai sokféleség állapotának és változásainak hosszú távú megfigyeléséhez? E témában előbb elméleti, később terepi bemutatót tartott Sára Endréné, elnök, Dr Ladányi Zsuzsanna, tag, és Dr. Deák József Áron botanikus a röszkei Beretzk Péter Természetvédelmi Klub Egyesülettől. Az ország különböző településeiről érkezett környezeti nevelők a bugaci pusztán leshettek bele a területkijelölésbe, a növényszámlásba, a helyes térképi adatfelvételbe, és a kissé bonyolultabb GPS koordináták használatába.

Környezeti nevelés a Dél-Alföldön Környezeti nevelés a Dél-Alföldön

Ezután rohant a társaság Kiskunhalasra,az Országos Találkozóra, ahova közben megérkezett a másik előprogram csapata is, és pénteken kora délután az ünnepélyes megnyitó és szavazatellenőrzés után elkezdődtek a plenáris ülések.

Kapcsolódó anyagok:

Elkezdődött az Országos Találkozó

OT 2012 – péntek

OT előprogram, csütörtök

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás