A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Tavasszal munkába állhat a Balatonon az az új technológiával dolgozó, mobil lágyiszap-eltávolító és -víztelenítő berendezés, amelyet több mint két év alatt fejlesztett ki a Balatoni Hajózási (Bahart) Zrt. az unió 180 milliós támogatásával, összesen mintegy 350 millió forint ráfordítással.

A Balaton-parti önkormányzatok visszajelzései szerint jelentős probléma a strandokon keletkező lágyiszap időnkénti eltávolítása, és ezt az új, uszályra szerelt technológiával a korábbiaknál sokkal hatékonyabban, komplex módon lehet majd megtenni – közölte Kollár József a BAHART  vezérigazgatója, aki beszélt arról is, hogy várhatóan pár hétig tart majd egy-egy strand iszaptalanítása, amelynek során a berendezés – a komponenseket szétválasztva – a vizet és a homokot visszajuttatja a tóba, a maradék, foszforban gazdag iszapot pedig összegyűjti, ezt a balatongyöröki zagytérre szállítják.

Kollár József szerint az idei év lesz a tesztidőszak, amikor kiderül, mekkora az igény az új berendezésre, kell-e esetleg még egyet építeni. A 2016 őszén indult és a múlt év végén befejezett fejlesztés projektzáró közleménye szerint az uniós Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) támogatásával kiépített technológiai rendszer azzal, hogy lehetővé teszi a lágyiszap gyors és gazdaságos eltávolítását az érintett mederrészekből, hozzájárul a vízminőség javításához, a fenntarthatósághoz és a turisztikai szempontból optimális mederviszonyok megteremtéséhez.

A kutatás-fejlesztés eredményeként egy olyan új iszapkotró-víztelenítő mobil rendszert fejlesztettek ki a szakemberek, amelyben nincs szükség a kotrási zagy átmeneti tárolására. Ezáltal a Balaton teljes felületén, a strandokon, a kikötőkben, a szennyezett vízfolyások torkolatai előtti területeken is elvégezhető a munka, míg eddig csak a tó mintegy 10 százalékán volt lehetőség a hidromechanizációs vékonyréteg-kotrásra.
A új berendezés a hazai hasznosításon túl alkalmas a Balatonhoz hasonló sekély vizű, iszaposodás által érintett tavak kezelésére külföldön is – áll a közleményben.

Természetesen a közlemény nem említi azt az összefüggést, ami a kikötő építési láz és a feliszapolódás között fennáll, amit már évek óta emlegetnek a tóért, és a környezetéért aggódók:
 

Fejlődik a fideszes újgazdagok és oligarchák magánbalatonja

Fejlődik a fideszes újgazdagok és oligarchák magánbalatonja

Felpörgött a vitorláskikötő-építés a Balatonnál az elmúlt években; kell a hely az új elit státuszszimbólumnak számító, egyre nagyobb jachtjainak. Eközben a vitorláskikötő-építések ellen tiltakozó civilek csak részeredményeket tudnak felmutatni.

Legújabban Siófok Aranypartján jött létre „mozgalom” egy száz férőhelyesre tervezett, luxuslakóparkhoz „passzított” magán jachtkikötő ellen. Használhatatlanná, élvezhetetlenné válna a fürdőzők, evezősök, szörfösök és kájtosok körében is népszerű siófok-szabadifürdői szabadstrand, ha az elé egy megakikötőt építenének – állítják a tiltakozók.
RÉSZLETEK >>>

Kapcsolódó anyagok:

Az Orbán közeli oligarchák folytatják a Balaton beépítését/tönkretételét

Lassan elfogynak a Balaton ingyenes strandjai

Balaton-parti NER kompatibilis fairtás

Nem hagyjuk! – ígérik az aranyparti magánkikötő ellen tiltakozók

Romlik a balatoni nádasok minősége

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek