A rovat kizárólagos támogatója

A Pangea Egyesület a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvánnyal közösen tavaly megszervezte az ország első klasszikus városi BioBlitz rendezvényét, amely nagy sikert aratott a Nemzetközi Természetfilm Fesztivál keretein belül. Nemrég lezárult a második gödöllői BioBlitz.

A BioBlitz egy külföldön már nagy népszerűségnek örvendő eseménysorozat, melynek elsődleges célja a természetvédelmi szemléletformálás interaktív és szórakoztató módon. Ez egy 24 órás fajleltár laikusokkal és szakemberekkel közösen végezve, amelynek pozitív természetvédelmi üzenete van. Arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a városi területek is komoly természetvédelmi értékekkel rendelkezhetnek, így megőrzésük kiemelt fontosságú. Az üzenet itt nem az, hogy a város és az emberek hogyan rombolnak, hanem az, hogy amit meghagytunk, arra vigyáznunk kell. Továbbá az ilyen események felhívják a figyelmet a parkok természetközelibb kezelési lehetőségeire is.

Minden korosztály számára színes programokat kínált az esemény: volt kisemlős csapdázás, rovarhálózás, botanikai túra, trófea bemutató és bagolyles. Este pedig számos érdekes előadást hallgathattak meg az érdeklődők a szakértőktől. Szó esett a nagyragadozók hazai helyzetéről, a városi élővilágról, különböző monitoring módszerekről, aranysakálról, madáretetésről és denevérkutatásról, csúszó-mászókról és még sok-sok érdekes dologról.

Második gödöllői BioBlitz Második gödöllői BioBlitz
A képre kattintva galéria nyílik.
Az eseményt péntek reggel 8 órakor egy üres fehér táblán nyitottuk meg. Másnap reggelig pedig folyamatosan „vadásztuk” a fajokat, így a tábla lassan megtelt a fajnevekkel! A különféle állat- és növénycsoportok szakértőivel együtt, a helyiek bevonásával idén a tavalyi 302 fajt is túlszárnyaltuk a fél napos eső ellenére. Még tartanak az összesítések, de 335 fajt biztosan találtunk!

Köszönjük a segítséget minden résztvevőnek:

Programtartók: Kun Róbert, Bombay Bálint, dr. Tóth Balázs, dr. Zsebők Sándor, Ujhegyi Nikolett, dr. Patkó László

Előadók: dr. Heltai Miklós, dr. Kovács Tibor, Ujhegyi Nikolett, dr. Patkó László

További önkéntes munkával segítették az esemény létrejöttét: Kálmán Nikolett, Mihalik Éva, Szabó Éva, Kovács Zsófia, Major Borbála, Kas Emília, Gyetvai Zsófia, Szilágyi Zsolt, Király Attila, Lázár Péter és Kovács Ágota

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás