A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Árvízvédelmi és vízpótlási feladatokat ellátó úgynevezett nagyműtárgyakat korszerűsítenek bruttó 11,171 milliárd forintból a Dunán, a Tiszán, a Rábán és a Répcén – jelentette be az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója a dunakiliti duzzasztómű közelében.

Láng István elmondta, hogy e műtárgyak állapota jelenleg elhanyagolt, noha nagy szerepük van árvízkor és aszálykor egyaránt. A fejlesztést az Európai Unió 85 százalékkal támogatja, a maradék részt a magyar állam biztosítja.
Összesen hét műtárgyat korszerűsítenek 2021 október végéig:
a bajai Deák Ferenc-zsilipet,
a dunakiliti duzzasztóművet,
a Rábán található nicki duzzasztóművet,
a Ráckevei-Dunaágon található Kvassay hajózsilipet,
a Tiszán lévő kiskörei vízlépcsőt,
a Répce folyónál lévő góri tározót
és a Tiszán található nyugati főcsatorna beeresztőzsilipét.

A beruházás eredményeként a műtárgyak jelentős térségi szerepet látnak majd el az árvízvédelem, az ívóvíz és az öntözővíz biztosításában, valamint az energiatermelésben és a hajózásban. Nagy István agrárminiszter arról beszélt, hogy megfelelő egyensúlyt kell tudni teremteni a között, hogy "a víz az úr" és a között, hogy az "ember alkotó, cselekvő munkája csodákra képes".

A feladat az, hogy hogyan tudunk a meglévő vízzel okosan bánni, hogyan tudunk olyan vízszinteket létrehozni, hogy a területeken mezőgazdasági tevékenységeket lehessen végezni, lehessen közlekedni és élni. Kitért arra is, hogy meglátása szerint a vízügyi tevékenység paradigmaváltáson esett át az elmúlt években itthon, szükség van a vízügyi szakemberek tudására és munkájára, "nekünk az életünk függ attól, hogy ők a munkájukat jól végezzék".

A Szigetköz jó példa erre, mert újra vizet, szabályozható mennyiségű és kiváló minőségű vizet "varázsoltak" oda – mondta. Bozóki László, a kivitelező MBH-HÍD konzorcium főépítésvezetője elmondta, hogy a legnagyobb korszerűsítésre váró műtárgy a dunakiliti duzzasztómű, amelyet 1984-ben kezdtek el építeni, de teljesen még nem fejezték be. A felújítással biztonságosabbá válik a Mosoni-Duna és a mentett oldali vízpótló rendszer felső vízpótlása.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás