A rovat kizárólagos támogatója

A környezetvédelmi világnap alkalmából a Kárpátok egyedülállóan gazdag élővilágának megóvására hívta fel az érintett kormányok figyelmét a Természetvédelmi Világalap (WWF).

“A Kárpátok állapotáról” címmel kiadott jelentésében a WWF megállapította, hogy a Kárpátok egyedülálló kulturális és biológiai gazdagságát jelenleg súlyosan fenyegeti a hatóságok érdektelensége, a szennyeződés, az erdők pusztulása, a vadászat és a térség népének a politikai rendszerváltozás óta mutatkozó erős elszegényedése. A svájci Glandban kiadott jelentés rámutatott, hogy a Kárpátok hegyláncában él 480 olyan növényfaj, amelyek az egész világon csak itt honosak. Oroszországon kívül ez az utolsó európai térség, amelyben még szűz erdők találhatók. Itt vannak Európában a legnagyobb barnamedve, farkas, hiúz, európai bölény populációk és sok, kihalás szélére került madárfaj. A közhatalom és a közvélemény nagyfokú érdektelensége folytán azonban veszély fenyegeti ennek a gazdag élővilágnak a fennmaradását, olvasható a jelentésben.

Európa farkasainak közel a fele a Kárpátokban él, miközben a földrész nyugati felén már gyakorlatilag kiirtották – mutatott rá Sissi Samec, a Kárpátok eurorégió koordinátora. “Egy olyan földrészen, ahol az emlős állatok 40 százalékát kihalás fenyegeti, ez a térség kínálja az utolsó alkalmat arra, hogy a nagy húsevők újra elterjedjenek Európában.” A jelentés szerint örvendetes, hogy a térség több országa hamarosan az Európai Unió tagja lehet, de eközben az EU több politikája, például a közös mezőgazdasági politika és az útépítés még ronthatja is a Kárpátok természeti kincseinek, gazdag élővilágának romló állapotát. A védett természeti területek mai rendszere a WWF szerint nem alkalmas a veszélybe került állat- és növényfajok megvédésére.

A WWF javasolja a jelentésben, hogy ki kell terjeszteni a védett természeti területek térségeit, elő kell segíteni a kisgazdaságok földművelését és a természetvédelmi területek turizmusát , jobban kell gazdálkodni az erdővel. Elsősorban a román kormány figyelmét hívták fel arra, hogy gondoskodjék egymillió hektáros erdővagyonának megfontolt kiaknázásáról. A WWF azt is sürgette, hogy a térség hét országa – Románia, Ukrajna, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Csehország és Ausztria – hozza tető alá a tervezett Kárpátok egyezményt.

Tavaly áprilisban 14 közép- és kelet-európai ország képviselői közös nyilatkozatot fogadtak el a Kárpátok természeti értékeinek megóvásáról. Ezt a nyilatkozatot idén a fenntartható fejlődésről Johannesburgban tartandó világértekezlet elé terjesztik, mint a térség országainak legfontosabb hozzájárulását a világ környezeti értékeinek védelméhez.
2002. június 7.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás