A rovat kizárólagos támogatója

Augusztus 10-én a Naplás-tónál különös jelekre figyeltek a jelenlévők: néhány mocsári teknősre adókészüléket szereltek a WWF Magyarország képviselői. Hazánk egyetlen őshonos, egyre inkább fogyatkozó állományú teknősfajának egyedeit azért szeretnék nyomon követni a természetvédők, hogy jobban megismerjék az állatok mozgását, szokásait egy olyan területen, ahol az emberi jelenlét befolyással bír rájuk.

A WWF Magyarország idén tavasszal indította el Mocsári Teknős Védelmi Programját, amelynek célja az országos szintű állományfelmérés és fajvédelem. Az adatgyűjtési feladatokban a teknősök előfordulásáról és életmódjáról magánszemélyek, önkormányzatok, iskolák is részt vesznek. Az adatok beérkezése és feldolgozása mellett különböző védelmi feladatokat valósít meg a WWF Magyarország, a mai akció is ebből áll.

A Naplás-tó Budapest egyik legnagyobb horgásztava, különleges természeti értékei miatt 1997 óta védett. A horgászok és kirándulók jelenléte befolyásolja a tó élővilágát, így a mocsári teknősök életét is. Ezért a WWF Magyarország információs táblát helyezett ki a vízparton, hogy felhívja a látogatók és a horgászok figyelmét a mocsári teknősök jelenlétére és védelmére, valamint arra, mi a teendő, ha valakinek mocsári vagy vörösfülű ékszerteknős akad a horgára. (Az ékszerteknős hobbiállat, amelyet a ráunt gazda olykor a közeli tavakban elenged, és amely képes áttelelni vizeinkben, így konkurenciát jelent a mocsári teknősre.)

A rádiótelemetriás nyomon követés egy alkalmazható fajvédelmi terv kidolgozása érdekében szükséges. Idén ősszel a tervek szerint három készüléket szerelnek fel a WWF Magyarország munkatársai a Naplás-tónál, mocsári teknősökre Magyarországon először. Az arra járók további védelmi intézkedések jeleit is láthatják majd: a parti nádas előtt bójasor jelzi a mocsári teknősök által kedvelt helyek határát, az eldugott lápi területeken pedig újabb kialakított napozóhelyeken sütkérezhetnek az állatok.

A mocsári teknős Magyarországon elsősorban a síkvidéken, a lassú folyású vizekben, állóvizekben fordul elő. Ma aránylag még nagy számban él, ám állományát számos veszély fenyegeti. Élőhelyeit és tojásrakó helyeit gyakran beépítik, és az állatokra a növekvő autóforgalom is veszélyt jelent. Az is előfordul, hogy otthoni tartásra fognak be állatokat. Ez törvénytelen, hiszen a mocsári teknős – a többi hazai hüllővel együtt – védett, eszmei értéke 50 000 Ft.

**************
További információ:

Bera Márta, programvezető, WWF Magyarország
Telefon: 214-5554/118,

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás