Hirdetés

Nyílt levél Dr. Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter részére. A KvVM válasza civil szervezeteknek a Zengő-hegy védelmével kapcsolatos nyílt levelére

Nyílt levél Dr. Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter részére
Tisztelt Miniszter Úr! Alulírott civil szervezetek, az Országgyűlés Környezetvédelmi bizottságának 1/2004 (III.17.) számú állásfoglalásához csatlakozva, nyomatékosan kérjük Miniszter Urat, hogy a Bizottság állásfoglalásának megfelelően lépjen fel a Kormányban a Zengő-hegyen lévő természeti értékek védelmében és kezdeményezze másik megfelelő hely kijelölését lokátor felállítására olyan hely biztosításával, ahol a fokozottan védett természeti értékek nem sérülnek. Felkérjük, hogy az Országgyűlés Környezetvédelmi bizottsága által hozott állásfoglalásának tudatában, vállalja fel feladatát és vegyen részt a helyi és környezetvédő civil szervezetek által, a Zengő természeti értékeinek megőrzéséért indított harcban, amely küzdelem bizonyítottan széles társadalmi támogatottságot élvez. Kérésünknek további nyomatékot ad, hogy kötelezettséget vállaltunk az Európai Unió Élőhely-direktívához kapcsolódóan a Zengő, mint élőhely és mint fokozottan védett növényfajok élőhelye megóvására (I. és II-es számú függelék). Ennek teljesítésére szerencsére nem csak a hazai (lassan, de növekvő) környezettudatosság jelent nyomást, hanem az Európai Unióban jóval erősebben élő felelősségvállalás is a reánk bízott környezeti örökségünkért. Ennek jeleként, a Zengő ügyében szólaltak fel az Európai Parlament zöld párti politikusai, s foglalkozik az üggyel több nyugati sajtóorgánum is. Mindezek fényében, egy közösséghez történő csatlakozás küszöbén, megengedhetetlennek tartjuk, hogy belépés előtt annak elvárásait messze alul szándékozzuk múlni.
Budapest, 2004. március 25.
Tisztelettel: Herbert Tamás Civilek a Zengőért Mozgalom Tel.: 06-20-340-8089
Csáki Roland kampányszervező Greenpeace Tel.:06-20-340-8039
Szilágyi László alelnök Hulladék Munkaszövetség Tel.: (1) 386-2648
Lukács András elnök Levegő Munkacsoport Tel.: (1) 411-0509
Farkas István ügyvezető elnök Magyar Természetvédők Szövetsége Tel.: 06 20 444 97 79
Horváth Zsolt ügyvezető igazgató Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Tel.: (1) 275-6247
Pánovics Attila elnök Pécsi Zöld Kör Tel: 06 30 366 5639
Vay Márton irodavezető Védegylet Tel.:06 20 444 66 37
Gulyás Levente természetvédelmi igazgató WWF Magyarország Tel.: (1) 375-4780

**************************************************
PERSÁNYI MIKLÓS „FELSZÓLÍTÁS” NÉLKÜL IS FELLÉP ÉRTÉKEINK VÉDELMÉBEN
A KvVM válasza civil szervezeteknek a Zengő-hegy védelmével kapcsolatos nyílt levelére


Több civil szervezet csütörtökön nyílt levélben fordult Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez, arra kérve, hogy lépjen fel a Zengő-hegyen lévő természeti értékek védelme érdekében. A minisztérium Sajtóirodája ezzel kapcsolatban közli: A környezetvédelmi tárca a 2002-es kormányváltás óta a Zengőre tervezett lokátor-állomás ügyében is a környezeti és természeti értékek legteljesebb védelme érdekében lép fel. E kérdésben a tárca már számos egyeztetést tartott a Honvédelmi Minisztériummal és más tárcákkal. Így történt ez az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának a lokátor-állomás elhelyezésével kapcsolatos állásfoglalását követően is. Ehhez a miniszternek a legcsekélyebb mértékben sem volt szüksége a zöld szervezetek felszólítására. A civil szervezetek hozzá intézett nyílt levele és annak időzítése azért is furcsa, mert éppen pénteken kezdődik a Környezet- és Természetvédő Szervezetek XIV. Országos találkozója Debrecenben, és a zöldek képviselői jól tudják, hogy Persányi Miklós már korábban elfogadta a meghívást a rendezvényre. A találkozón a miniszter kész meghallgatni a civil szervezetek véleményét és kifejti az üggyel kapcsolatos álláspontját. Így a résztvevők „levelezés” nélkül is megismerkedhetnek a természeti értékek megóvása érdekében tett lépéseivel.
Budapest, 2004. március 25.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás