Az élővilágot az eddigi legnagyobb válság fenyegeti a Föld történetében: ezzel foglalkozik az a tanácskozás, amely e héten tartanak Párizsban.
Reális veszély, hogy a század végére kipusztulnak az elefántok, a tigrisek és az oroszlánok, de a világ országai szinte semmit sem tesznek ennek érdekében. A konferenciát Jacques Chirac francia államfő 2003 júniusában kiadott felhívása nyomán az UNESCO, az ENSZ oktatási, tudományos és nevelési szervezete hívta össze. A nemzetközi értekezlet témája a biodiverzitás megőrzése.
A tanácskozásra harminc országból 1200 kutatót, politikai személyiséget és környezetvédőt várnak. A biodiverzitás a fajok sokféleségét és természetes környezetüket foglalja össze egyetlen szóban. Az emberi faj sikere a Földön a természet gyorsuló megváltozására vezetett: erdők tűnnek el, intenzív növényi kultúrák jelennek meg, az óceánok halállományát lehalásszák, az éghajlat felmelegedik. “Egyes fajok gyorsan alkalmazkodnak, nevezetesen azok, amelyek előnyt húznak az ember tevékenységéből, és azok is, amelyek bennünket használnak fel, mint a betegségek és egyéb jelenségek terjesztői. Mások viszont, amelyek “versenytársak” lennének, mint a nagy emlősök, az első célpontjai az előre megjósolható kipusztulásnak” – magyarázza Robert Barbault, a párizsi Természettudományi Múzeum ökológiai osztályának vezetője.
A kipusztulás üteme ma százszorosa-ezerszerese a természetes ritmusnak, és a lánc végén az ember áll. “Orvosságaink 70 százaléka közvetlenül növényi eredetű vagy növények alapján kisérletezték ki őket” – emlékeztet Nicole Moreau, a CNRS francia tudományos kutatóközpont professzora. Az állat- és növényfajok jórésze ma sem ismeretes, ami azt jelenti, hogy sok ezer állat- és növényfaj pusztul ki még azelőtt, hogy egyáltalán tudomást szerzett volna létezésükről az ember. E tömeges vésszel szemben “a tudományos világ szétszórt csatarendben lép csak fel, és nem rendelkezik kellő anyagi eszközökkel a kutatáshoz” fejtette ki az AFP-nek Michel Loreau, a konferencia tudományos tanácsának elnöke. Az éghajlattól eltérően, amellyel a klíma alakulásával foglalkozó kormányközi csoport, angol rövidítése szerint az IPCC jóvoltából igen sokat foglalkozik a média, a biodiverzitás védelmére semmiféle szakértői testület nem alakult, amely figyelmeztethetné az államfőket.
Az 1992-ben aláírt biodiverzitási egyezmény “nem tartalmaz kötelező előírásokat, ebben a tekintetben nincs előrelépés” – jegyezte meg az egyik francia környezetvédő. 2002-ben Johannesburgban az állam- és kormányfők arra vállaltak kötelezettséget, hogy 2010-ig csökkentik az élővilág sokféleségét érő veszteségeket. “Ez irreális. Már az is nagy dolog lenne, ha addig sikerülne olyan egységes megfigyelő- és értékelési rendszert felállítani, amely kiindulópont lehetne a cselekvéshez” – vélekedik Michel Loreau.
A párizsi értekezlet, amelyet az ENSZ tárgyalási gépezetén kívül szerveztek meg, semmiféle hivatalos döntést nem hozhat. Kezdeményezheti viszont egy biodiverzitással foglalkozó szakértői csoport létrehozását, az éghajlattal foglalkozó csoport mintájára.
Kihaló fajok – számokban
Minden nyolcadik madárfaj, minden negyedik emlősfaj, minden harmadik kétéltű faj, ezen belül minden második édesvízi teknősfaj eltűnhet az élővilágból.
Az élővilág változatossága – a biodiverzitás – annak következtében került veszélybe, hogy az ember eddig ismeretlen ütemben alakítja át a Föld ökorendszerét, és a növény- és állatfajok nem képesek alkalmazkodni a változásokhoz, az erdőterületek csökkenéséhez, a művelt földterület növekedéséhez, az iparosításhoz, a tömeges halászathoz. Néhány figyelmeztető statisztikai megállapítás:
A veszélyeztetett fajok úgynevezett Vörös listája szerint 7266 állatfajt és 8323 növényfajt fenyeget a kihalás veszélye. Az ökorendszerek természetes megújulásával járó fajpusztulás százszorosa, sőt ezerszerese is tapasztalható az ipari civilizáció elterjedése és az emberi népesség gyors gyarapodása nyomán.
1500 óta 784 akkor ismert állat- és növényfaj tekinthető kihaltnak, 60 további pedig csak fogságban található, szabadon már nem, vagy csak tenyésztett egyedei élnek. Az olyan kihalt ismert fajok mellett, mint a repülésre képtelen dodo nevű nagy testű galamb, amely azután pusztult ki, hogy az Indiai-óceán térségében 1740-ben letelepedtek az első gyarmatosítók, vagy mint az északi féltekén élő nagy testű pingvin, mint a tasmániai farkas vagy mint a Galapagosz szigeti elefántteknős, évről évre több ezer ismeretlen faj tűnik el az élővilágból.
Az ember 1,75 millió fajt azonosított és írt le, a fajok tényleges számát 10 és 30 millió közé teszik. Minden egyes kihalt trópusi növényfajjal együtt 30 másik vele élő faj tűnik el. Minden kipusztult trópusi fafaj 400 vele élő állat- és növényfajt “visz a sírba”. Ha az éghajlat felmelegedése az úgynevezett közepes modell szerint alakul, a fajok 15-37 százaléka halhat ki – állapították meg egy modellezési kísérletben, amelyet ezer növény- és állatfajon végeztek a Föld hat különösen változatos élővilágú körzetében. A kutatók minden évben több mint 10 ezer eddig ismeretlen fajt fedeznek fel, főleg rovarokat és bogárféléket – az utóbbiak adják a leírt fajoknak csaknem a negyedét.
