A rovat kizárólagos támogatója

A faj helyzete tudományos szempontból.

A mocsári teknős ( Emys orbicularis) a fajokban rendkívűl gazdag mocsáriteknős-félék ( Emydidae) családjának palearktikus képviselője a 2005-ben Fritz U. által leírt Sziciliából származó Emys trinacrissal együtt. Egyes ékszerteknősfajokat ( Trachemys spp.) leszámítva az Emydidák elterjedése Észak–Amerikára korlátozódik.


Portré
Portré

A mocsári teknőst igen hosszú ideig hatalmas elterjedésű , ám monotipikus fajnak tartották, noha szinonímája bőséggel akad. Morfológiai és molekulárbiológiai bélyegek alapján azonban bebizonyosodott, hogy az egyik legváltozékonyabb palearktikus fajjal van dolgunk. Noha variabilitása immár közismert, differenciálódásának minden momentumát még most sem ismerjük egészen.


Telelés előtt
Telelés előtt

A Közép-Európában lévő populációk főleg az orbicularis alfajcsoportba sorolhatók, amely Ázsia irányából Északnyugat felé terjeszkedett, és a korai Holocénben terjedt ki Közép- Európában. Az északi területek óceáni hatású, hűvösödő klímája miatt a faj ezen csoportja később a kontinens közepe felé húzódott. A Földközi-tenger felől más alfajcsoportok is elérték a déli élőhelyeket, de közel sem alkottak olyan nagy egyedszámú populációkat, és nem volt olyan nagy mértékű a vándorlásuk, mint az orbicularis csoportnak. A déli élőhelyeken lehet esetleges keveredés az alfajcsoportok között, illetve az egyes taxonok nehezen körülvonalazhatóak. A védelem szempontjából a Közép-Európát benépesítő, legnagyobb egyedszámú csoport ,– az orbicularis alfajcsoport –kiemelten fontos.


Úszó csapda a teknősök kutatásához
Úszó csapda a teknősök kutatásához

Közép-Európában a klíma jóval alkalmasabb, ezért az északi orbicularis populációk egyre inkább Dél felé haladnak a nagyobb és lassabb folyókon keresztül (azaz Közép-Európába), Közép-Európában pedig sajnos nagyon erős a civilizációs hatás: a mocsarak természetes és mesterséges módon szinte megszűntek, fokozódik az ariditás, és ennek következtében szinte észrevétlenül tűnnek el akár nagyobb populációk is. Feltételezhető, hogy amíg tart az Észak-Dél irányú mozgás, és vannak még viszonylag erősebb populációk Északon (egyre kevésbé, mivel az adott országok egyre több támogatást kapnak teknősvédelemre és sok helyen csak kisebb de viszonylag erős maradvány populációkat tartanak fenn védelmi intézkedéssel) addig kevéssé nyilvánvaló a populációk észrevétlen eltűnése Közép- Európából.


Az előző évi sikeres költés maradványa
Az előző évi sikeres költés maradványa

A déli populációk jóval gyengébbek, alacsonyabb egyedszámúak, ezért sem terjedtek el nagyobb területen, de itt is megfigyelhető egy enyhe hullámzás Közép-Európa irányába.

A sűrűn lakott országokban tovább rontotta a helyzetet, hogy a teknős húsát már a pleisztocén kor óta fogyasztják és ez a szokás az 1900-as évek elejéig fennmaradt egyes területeken.

A holocénben folytatódott a beerdősülés, a fészekrakó helyek mennyisége drámaian csökkent. Ezeket a negatív hatásokat manapság is fokozza a földművelés és az urbanizáció. E tényezők hatására nagy populációk tűntek el például Dél-Németországból, Svájcból, Ausztriából és a Felső-Elba tartományból.


Elpusztult teknős
Elpusztult teknős

Néhány helyen nem olyan erős az emberi hatás, a klíma hidegebb, a védelmi intézkedések erősebbek, mégis fennmaradtak viszonylag stabil maradványpopulációk, pl. Mecklenburg, Brandenburg – Észak-Németországban, Lengyelország északi része, Litvánia, Lettország ( Dániában és Hollandiában már nem lelhető fel természetes környezetében a mocsári teknős).

Mindezek alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy nem megfelelő klímatikus viszonyok és erős védelmi intézkedések mellett nagyobb a faj túlélési esélye, mint megfelelő klímatikus viszonyok mellett, intenzív mezőgazdasági tevékenység és súlyosbodó urbanizáció mellett, alacsony védelmi intézkedéseknél. Az északi területeken érezhetően kevesebb, és kisebb populációt találunk, mivel a kelet-nyugati áramlás már nem kimutatható. Ezért itt fokozattabban foglalkoznak a faj védelmével, de ez önmagában kevés, mivel az óceáni hatás erős, és a klíma nem megfelelő, tehát a mai napig feltételezhető egy gyenge déli irányú vándorlás. Ha Közép-Európában nem próbáljuk meg elősegíteni a teknősök megtelepedését, és nem foglalkozunk a faj kutatásával és megőrzésével a természetes élőhelyein, akkor valószínûsíthető, hogy az egyedszáma egyszer ugrásszerűen csökkenni fog.

Mivel feltételezhető, hogy idővel a mostani északi csoportok Dél felé fognak húzódni, az erős emberi hatások miatt az ottani maradványpopulációk nehezen tolerálják majd az ott kialakult hatásokat.

További jelentős probléma – nemcsak egész Közép Európában, de hazánkban is –, hogy a teknősök kényszerből mesterségesen épített és fenntartott horgásztavakban, városi és halastavakban telepednek meg. Korábbi természetes igényeiket ezek az élőhelyek feltehetőleg nem fedezik. Sok városi vagy város környéki tónál probléma az emberi zavarás és a megfelelő fészekrakó helyek hiánya. Halastavakban nem állapítható meg ténylegesen egy adott populáció mérete, mivel a betelepítések és lehalászások, esetleges megszűntetések miatt erősen ingadozó lehet az egyedszám. Az év végi lehalászások során a hálókban rendszeresen találnak teknősöket és még ha hasonló élőhelyen rakják is ki, vagy visszadobják őket, könnyen belátható, hogy a populáció számára ez mekkora zavarást jelent. Sajnos hazánkban egyre többet halljuk, hogy mesterséges halastavakban koncentrálódnak a teknősök, ahol létük csupán az ott dolgozó halászok tevékenységétől vagy jóindulatától függ.

A város környéki és városi tavakban előfordulhat a vörösfülű ékszerteknős (Trachemys scripta elegans), amelyeket az emberek juttatnak be a tavakba. Legnagyobb részük megunt házikedvenc…Mivel ez a faj tágtűrésűbb, mint a mocsári teknős, feltételezhető, hogy ezen közel sem természetes városi élőhelyekről meggyorsítja a mocsári teknősök eltűnését. Az ékszerteknősökön kívül esetlegesen más, hasonlóan toleráns fajok (aligátorteknősök, Chelydra serpentina és kínai lágyhéjúteknősök, Pelodiscus sinensis) is megjelenhetnek/megjelennek természetes vizeinkben.

A mocsári teknős hosszú távú fennmaradása csakis az élőhelyeinek megőrzésével oldható meg. A faj pontos élőhelyigényei, sőt biológiájának és ökológiájának részletei azonban kevéssé ismertek, így elsődleges feladatunk feltárni ezeket. Továbbá a nemzetközi javaslatokkal összhangban kiemelt figyelmet kell szentelnünk potenciális fészkelőhelyei megóvásának és/vagy mesterséges megteremtésének.

Kapcsolódó anyag:
A WWF mocsári teknősök védelmére indított programja

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás